Amerikai katona kivégzett egy iraki sebesültet

Vizsgálatot indított az amerikai hadsereg egyik katonája ellen, mert az egy tévériport tanúsága szerint agyonlőtt egy fegyvertelen iraki sebesültet egy fallúdzsai mecsetben - közölték Washingtonban.

Vizsgálatot indított az amerikai hadsereg egyik katonája ellen, mert az egy tévériport tanúsága szerint agyonlőtt egy fegyvertelen iraki sebesültet egy fallúdzsai mecsetben - közölték Washingtonban.

Douglas Powell, a tengerészgyalogság szóvivője hétfőn újságíróknak elmondta, az ügyben a hadijog megsértésének gyanúja alapján indítottak vizsgálatot.

Több amerikai tévécsatorna is olyan felvételt mutatott be, amelyen egy amerikai tengerészgyalogos egy fallúdzsai mecsetben fekvő sebesült felé fordítja fegyverét, majd részletek hallhatók a katonák beszélgetéséből, köztük az, hogy "most már halott".

Az NBC haditudósítója által készített riport szerint az amerikai katonák elfoglaltak egy mecsetet és egy szomszédos épületet, amelyekben tíz lázadót megöltek, ötöt megsebesítettek. A sebesülteket hátrahagyták, hogy később érkező társaik elszállítsák őket. A mecsetbe később tengerészgyalogosok egy második csoportja hatolt be; az épületben ott volt az öt sebesült, bár közülük többen szemmel láthatóan már nagyon közel álltak a halálhoz.

Az egyik katona észrevette, hogy az egyik sebesült még lélegzik. A felvételen hallható, amint a katona - egy rendkívül durva kifejezést használva - úgy vélekedett, hogy a sebesült halottnak tetteti magát. "A tengerészgyalogos ekkor felemelte fegyverét és főbe lőtte a férfit" - hallható a tudósításban, amelyben magát a lövést megörökítő képsorokat azok megrázó erejére hivatkozva nem mutatták be.

Az amerikai hadsereg többször vádolta azzal az iraki lázadókat, hogy mecsetek fedezékéből támadnak amerikai katonákra.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?