Alvás helyett

<p>Sokan várták a mai napot. Bekarikázták a naptárban, szurkoltak a jó időért, böngésztek, készültek. Ma van a Múzeumok és galériák éjszakája.</p>

A múzeumi világnap megünneplésének eme rendhagyó módja világra szóló siker lett. Ilyenkor jelképes áron kínálják a belépőket és formabontó programokat lehet élvezni, a nagyobb városokban akár több kiállítóhelyet végiglátogatva. A múzeumok többsége éjjel tizenegyig tart nyitva, koncertekkel, kézműves-foglalkozásokkal, sőt akár tánccal, színi előadással (múzeumi darab) várják a látogatókat, igyekeznek minél vonzóbb kínálatot összeállítani, hiszen nagy nap ez a mai. Most azokat is becsábíthatják a kiállítótermekbe, akik nem rendszeres tárlatlátogatók. Ilyenkor egy rövid időre megnyílnak a raktárak, restauráló műhelyek, titkos lépcsőházakat lehet felfedezni, egész évben üresen árválkodó udvarok telnek meg élettel. Olyannyira, hogy az embernek óhatatlanul eszébe jut: miért nem csinálják ezt gyakrabban...?

A lelkesedés mértéke persze az emberi tényezőn múlik, mint ahogy a leleményesség, a kreativitás mértéke is. Az elmúlt tizenhárom év során voltam már olyan múzeumban, amelynek dolgozói ímmel-ámmal próbáltak különleges atmoszférát teremteni, látványosan nézegették az órájukat, vagy az egy szem teremőr kivételével meg sem lehetett őket találni a helyszínen. Ők valószínűleg már feladták a harcot – ha nevezhetjük harcnak a képek, szobrok, műtárgyak, ékszerek, régészeti leletek iránti érdeklődés serkentését. Manapság sokkal nehezebb a nagyközönséget becsalogatni egy-egy múzeumba, galériába, mint húsz, harminc, de akár csak öt évvel ezelőtt. Elég szétnézni szombat este hétkor bármelyik kisváros főterén, azonnal látszik, hogy az emberek leginkább otthon szeretnek lenni, a tévé vagy a számítógép előtt, esetleg egy olyan kocsmában, ahol van wifi.

A Múzeumok és galériák éjszakájának idei programjait végigböngészve érezhető, sőt tetten érhető az a kiemelt figyelem, amely a kisgyermekes családokat övezi. Szinte mindenütt felbukkan a „családi program” kifejezés, amibe a festegetéstől a furfangos vetélkedőkön át a lovagi tornáig sok minden belefér. És aminek kettős célja van: a kicsik „beavatása” mellett a fiatal felnőttek becserkészése is fontos, hiszen sokan közülük utoljára az iskolából voltak múzeumban. Ezek a helyek fontosak, szükség van rájuk, ha nem is feltétlenül abban a formában, ahogy megszokhattuk. Évek óta tapasztalható, hogy minél interaktívabb egy kiállítás, minél több modern szemléltető eszközt használ a múzeum, annál népszerűbb. Szóval szurkolunk, és kívánunk sok sikert az ifjú és valamivel idősebb felfedezőknek a mai napon.

  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?