Állj be, pajtás....

Középkorú férfiak sörözésének örök és kifogyhatatlan témája került végleg veszélybe, helyi Háry Jánosok kezdhetik lejegyezni katonaélményeiket, mert a közeljövőben vélhetően a néprajzkutatók érdeklődésére számot tartó ritkaságok lesznek. Az idén katonának készülő fiatalok pedig jól jártak. Biztos lesznek sokan, akik azt mondják, kell a katonaság a fiúknak. Fegyelmet tanulnak, rendet, megférfiasodnak, mondták az öregek. Akik megjártuk a szocialista Csehszlovákia laktanyáit, tudjuk: a katonai fegyelem nem volt más, mint értelmetlen sikanírozás, a rendnek nyoma sem volt a seregben, s ha a férfiasodás jele a vulgarizmusok tanulásában és a kimenőn elfogyasztott szesz mértékében keresendő, azt mégse kívánjuk fiainknak. A kötelező sorkatonai szolgálat történelmének utolsó negyven éve ugyanis egyértelműen igazolta: az egész az ég világon semmire sem jó, és kialakította a katonaság amolyan švejki paródiáját.

Pedig a hadkötelezettség és a vele összefüggő sorkatonai szolgálat a polgárosodó társadalom hatalmas vívmánya volt (nem véletlenül lett a 12 pont része). A késői feudalizmus már rég elfeledte az eredeti felosztást, a nemesség hadi kötelezettségét cserébe az adózás alóli felszabadításért. Az általános hadkötelezettség a rendi társadalmakat követően demokratikus vívmánynak számított, az egyenlőség, testvériség elvének gyakorlati alkalmazásának tekinthető. Azzá, amit a reális szocializmus éveiben megismertünk, a diktatúra tette, a technológiák fejlődése pedig föltette az i-re a pontot, hiszen a rövid szolgálati idő alatt bármilyen hatékony fegyvernem használható megtanulása lehetetlenné vált. A gyakorlati szempontok mellett pedig maradtak az erkölcsiek: lett légyen bármely igazságos a rendszer, amelyben az egyén él, a hadviselés az ellenség fizikai likvidálására hivatott. Magyarán az ölésre, amire az egyént a sorkötelezettség szó szerint kötelezte. A civil szolgálat pedig eredeti célját réges-rég elveszítve már csak arra szolgált, hogy legális kibúvót adjon a fiúknak.

A hidegháborút követő évek bizonyították, hadseregekre továbbra is szükség van, lehet. Bárhogyan vélekedünk is az utóbbi évek háborús eseményeiről, vagy a háborúnak klasszikus értelemben nem tekinthető terrorizmusról, az emberek közösségeinek, így az államoknak is, szükségük van a hatékony védelemre. A hivatásos katonaság ezt inkább képes ellátni, mint a sorkötelezettség, gazdasági elemzések bizonyítják, hogy lényegesen olcsóbban is.

Az önkéntes hadsereg bevezetésének küszöbén nem marad más hátra, mint leírni: a sorkötelezettség élt 110 évet és végelgyengülésben elhunyt. Az „állj be pajtás katonának!” felszólítás pedig most lesz igazán időszerű, de azt a hadvezetésnek kell megtennie, feltételeket, szakmai előmenetelt kínálva, hogy bevetés esetén ne kelljen szembenézni azokkal a hivatásosokkal, akik csak békeidőben hős katonák. De ez már egy másik történet.