Akkor sem jó, ha jó a vége

<p>William Shakespeare vígjátéka óta tudjuk, minden jó, ha jó a vége. Viszont ez nem igaz arra a színielőadásra, melyben Dobroslav Trnka szerepel. Végetér pályafutása a főügyészségvezető funkcióiban, de ez önmagában még nem hozza helyre a megtörténteket.</p>

 

Ladislav Tichý, akiből Trnka csinált megbízott főügyészt (hogy aztán a „helyettes“ Trnkát tegye meg saját helyettesének), szóval Tichý is kénytelen volt beismerni, hogy helyettese törvénytelenül járt el. Ezzel maga Trnka is tisztában volt, hiszen 2011 januárjában még azt írta az OTP Banknak, hogy mivel tulajdonjogi viták miatt a Glance House társasházat zárolta a specializált ügyészség, átíratása törvénysértő lenne. Csakhogy ezt a törvénysértést 2012 májusában Trnka saját kezűleg követte el, amikor egy hivatalos levélben már azt írta, egyetért az átíratással. A kérdés csak az, hogy ezt tudatlanságból tette-e, vagy valami túláradó szeretetből (hogy segítsen a megkárosított lakástulajdonosokon), vagy valamilyen hátsó szándékkal (egy bizonyos érdekcsoportnak kedvezve). Az első lehetőséget azonnal és könnyen kizárhatjuk - az OTP-nek írt első levél kellő bizonyíték arra, hogy Trnka tisztában volt vele, mit tesz. Azt sem nehéz eldönteni, hogy a második vagy a harmadik lehetőség közül melyik a reális. Ha a zárolt ingatlan átíratásával olyan embereknek kedvezett volna, akiket soha az életben nem látott, elhihetnénk, hogy Trnka jóhiszeműen és jó szándékkal cselekedett. Csakhogy az ilyen mesékben nehéz hinni. Világosan kiderült ugyanis, hogy a Trnka által elkövetett törvénysértésből Marián Kočner nagyvállalkozó érdekeltségi köréhez tartozó emberek profitáltak. Kočnerrel pedig bevallottan „régi jó barátságban“ van Trnka. A főügyészség Trnka vezetése alatt több olyan döntést hozott, amelyek kedvezőek voltak a Kočnerhez köthető cégek és társaságok számára. Maga a nagyvállalkozó pedig - mint az a Sasanka lehallgatási botrány során kiderült - erősen angazsálta magát, hogy Trnkát másodszor is főügyésszé válasszák. Richard Sulík sokat tudna arról mesélni, mi mindent tett Kočner annak érdekében, hogy a főügyészségen vezető funkcióban maradjon az ő embere. Aki olyannyira közel áll hozzá, hogy még törvénysértést is hajlandó elkövetni a „barátja“ érdekében. Mivel Trnkáról már a Smer is levette a kezét, napjai meg vannak számlálva a főügyészségen. Ugyanakkor az is biztos, hogy senki nem nyújtja be neki a számlát azért, ahogyan a főügyészséget hosszú éveken át vezette és milyen döntéseket hozott az intézmény. Ezért a Trnka által előadott darabra csakis az Akkor sem jó, ha jó a vége cím ragasztható.A szerző a Trend hetilap belpolitikai kommentátora 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?