Agresszív vidéki káderek

<p>Vladimír Jánoš a Smer újabb fekete báránya. Az egyébként nem túl aktív, így nem is nagyon közismert &ndash; egy a nyolcvanháromból típusú &ndash; honatya azzal szerzett napok alatt sajnálatos ismertséget, hogy állítólag terrorizálta családját.&nbsp;</p>

A vizsgálat most kezdődött, így Jánošt is megilleti az ártatlanság vélelme, pálcát törni felette így korai volna, bár ha csak a fele is igaz annak, amit a családja állít, akkor a helyzet elég szörnyű, főleg, hogy ilyen háttérrel a parlamentbe lehet kerülni. A Jánoš-ügynek – mert ügy, az most már van – több olvasata is lehet, mi a jelen keretek közt egy pártszintű interpretációra teszünk kísérletet. Az eset főbb vonalaiban emlékeztet a később bizonyítékok hiányában és a tanúk emlékezetének megkopása miatt felmentéssel végződött Ján Kvorka volt smeres parlamenti képviselő ügyére, amely az előző Fico-kormány idején robbant ki. Kvorka a rossz nyelvek szerint egy fiatalabb roma lánnyal tartott fenn kapcsolatot, amit a hölgy partnere nem nézett jó szemmel, és megrongálta Kvorka autóját. Erre az válaszként elrabolta és bántalmazta a férfit. A Kvorka-ügy ebben a narratívában jelent meg a közbeszédben. Ez még az első – SNS-es, HZDS-es, tehát bunkó – Smer-kormány idején történt. A parlament az ügyészi kezdeményezés ellenére sem adta ki az erőszakos képviselőt a rendőrségi vizsgálatra. Az ügy ugyan még a nem képviselő Kvorkával történt, ám utána négy évig védte őt a mentelmi jog. Sőt, még a 2010-es listán is befutó helyet kapott, ha akkor is Ficóék nyertek volna, és a képviselők egy részének mandátuma kormányzati pozíciók betöltése miatt felszabadult volna, pótképviselőként ott ült volna újabb négy évre. Azonban 2010-ben másként alakultak a történések, így, alapos késéssel megindulhatott a vizsgálat, mely aztán 2013 novemberében zárult le, „a be nem bizonyított bűnösség egyenlő a bebizonyított ártatlanság” elvének alkalmazásával. Az ügy mindenesetre 2009-es kirobbanásától árnyékot vetett a Smerre, és erősítette azt a képet, hogy a különböző hölgyekkel, különböző, félreérthető (félreérthetetlen?) helyzetekben lefotózott pártelnökkel az élet a bunkó macsók pártja, akik a fővárosban kultiváltabbak, vidéken azonban ütnek is, ha kell. A párt tanult ebből. Győzelme a 2016-os választásokon valószínű, az egyedül kormányzás lehetősége nem, a viszonyok mások, mint 2006 és 2010 között, a családon belüli erőszak pedig egy társadalmilag különösen érzékeny téma. Ha az első Fico-kormány idején robbant volna ki az ügy, valószínű, Jánošt is felfogja a smeres védőháló. Azonban ebben a helyzetben, és a Kvorka-ügy után már nem lehetett tolerálni egy Jánoš-ügyet is, ezért a képviselőt – legalábbis hazai léptékkel, és Kvorkához képest – pillanatok alatt „leszerelték”.  Most már csak remélhetjük, hogy a vizsgálat nem fog évekig húzódni, és nem kvorkai döntés fog születni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?