Ártatlannak vallotta magát a családon belüli erőszakkal vádolt exképviselő

Privigye (Prievidza) |

<p>A vádirat felolvasásával kezdődött ma a Privigyei Járásbíróságon Vladimír Jánoš smeres exképviselő pere, aki ellen közeli és gondozott személy&nbsp;bántalmazása miatt emeltek vádat.&nbsp;</p>

A vád szerint Vladimír J. 2003 és 2015 februárja között egy pozsonyi és egy privigyei lakásban verbálisan és fizikailag is bántalmazta feleségét és kislányát. A volt képviselő családját többször kizárta a lakásból, feleségének megtiltotta, hogy a rokonaival találkozzon, pisztollyal fenygette őt és erőszakoskodott vele. Agresszívan viselkedett kislányával is, akinél ez pánikrohamokat és szorongást idézett elő.  Vladimír J. ügyvédje, Ľubomír Hrežďovič és maga a vádlott is tagadták a vádakat. Állításuk szerint a vádiratban foglaltak nincsenek összhangban azokkal a bizonyítékokkal, amelyeket az eljárás során eddig felsorakoztattak. "A vád minden pontjában ártatlannak vallom magam" - jelentette ki a bíróságon Vladimír J. A tárgyalás május 24-én folytatódik Vladimír J. feleségének meghallgatásával.  Vladimír J. ellen tavaly márciusban indítottak eljárást közeli és gondozott személy ellen elkövetett bántalmazás ügyében. A politikus ezt követően lemondott képviselői mandátumáról és a Smer járási elnöki pozíciójáról is.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?