Ad: A Csemadoké a Márai-ház legnagyobb része

Új Szó, 2017.

Új Szó, 2017. február 1.

Kolár Péter, a Csemadok Kassai Városi Választmányának elnöke így nyilatkozott az Új Szónak: „…hét évvel később kezdeményezésünkre – Kassa önkormányzatának döntése alapján – az épület földszinti részében Márai-emlékszobát rendeztek be…”, ami azt igazolja, hogy rosszul emlékezik.

Az emlékszoba létrehozását a pozsonyi székhelyű Márai Sándor Alapítvány (MSA, 1990–2004) kezdeményezte, elnöke Jáky János (1935–1998) budapesti ügyvéd volt, Márai Sándor unokaöccse.

Jól emlékszem első találkozásukra Rudolf Schuster akkori főpolgármesterrel, aki a kezdeményezést kezdettől támogatta, s engem bízott meg, hogy készítsem elő előterjesztését, azonban azt a kereszténydemokrata többségű testület nem szavazta meg. Jáky Jánost végtelenül letörte a hír, de Rudolf Schuster azzal az ötlettel jött, ha úgyis egy Márai Sándor Kulturális Központot tervezünk, akkor vegyük be a Kassán működő többi kisebbségi szövetségeket is, és legyen az intézmény neve: Nemzeti Kisebbségek Klubja és Márai Sándor Emlékszoba. Ezt már a kereszténydemokraták is megszavazták. A város 1998-as költségvetésében egymillió korona lett erre jóváhagyva. A problémát az jelentette, hogy a Márai-ház (Mészáros utca 35.) földszinti része rettenetes állapotban volt, a jóváhagyott költségvetés csak a legszükségesebb javításokra volt elég, ráadásul április 11-re, Márai Sándor születésnapjára, el sem készült. A végén pedig a berendezésre nem maradt pénz! Sikerült meggyőzni Alfonz Lukačint, a CASSAVIAINVEST Rt. vezérigazgatóját, aki szponzorként biztosította a berendezést, igaz nem az eredeti tervek szerint.

Közben Jáky János, szinte hetente ingázott Budapest, Kassa és Pozsony között. Elnyűhetetlen kitartással, a megszállottak szívósságával kilincselt, intézkedett, hozta az újabb és újabb relikviákat a majdani emlékszobába, közvetített Márai műveinek szlovákra fordításában. Majd elérkezett 1998. június 27-e, amikor nagy elégtétellel fogadtuk Rudolf Schuster főpolgármester megnyitó beszédét és a szimbolikus szalagátvágást!

Jáky János továbbra is kifogyhatatlan volt a tervekből, javaslatokból, a Márai-ház emeleti lakásainak a birtokbavételéről álmodoztunk, egy majdani Márai Sándor Kulturális Központról, de a következő évben Rudolf Schuster a nagypolitika vizeire evezett, és bekövetkezett a legfájdalmasabb pillanat: Jáky János, korai és váratlan halála. A Farkasréti temetőben végső búcsúztatásán részt vett Kassa küldöttsége is, és sírjára méltán került Kassa város koszorúja. Kezdeményezéseit folytatta özvegye és lánya.

A magyar kormányzat a Bethlen Gábor Alapon keresztül lehetőséget adott a Márai-ház megvásárlására, ezzel egy nagyon fontos lépésre került sor, de nem kellene felednünk, hogy a kezdeményezők és támogatók között az első hely Márai Sándor unokaöccséé, Jáky Jánosé.

Máté László

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?