ABC

A spanyol lap szerint az Európai Unió hónapokkal, sőt akár évekkel késleltetheti Lengyelország felvételét, ha Varsó nem fogadja el a végső ajánlatot.

A spanyol lap szerint az Európai Unió hónapokkal, sőt akár évekkel késleltetheti Lengyelország felvételét, ha Varsó nem fogadja el a végső ajánlatot. Két és fél héttel a tárgyalások lezárására megállapított határidő előtt az EU megszakította a párbeszédet a lengyel delegáció hangvétele és követelései miatt – írta tegnapi számában az ABC brüsszeli diplomáciai forrásokra hivatkozva. A lap szerint a keddi tárgyalások „drámai fordulatot“ vettek: az EU képviselői hirtelen megszakították a megbeszéléseket a lengyel delegáció hangvétele és követelései miatt, ahogy ezt szerdán több egybehangzó diplomáciai forrás megerősítette. Az ABC brüsszeli tudósítója megjegyzi: az EU soros elnöke, Anders Fogh Rasmussen dán kormányfő figyelmeztette a tagjelölt országokat, hogy „nem vehető biztosra a tárgyalások lezárulása mind a tíz országgal, mivel egyesek komoly problémákkal küzdenek”. Dán elnökségi források figyelmeztették az érdekelteket: ha valamelyik tagjelölt abba a kísértésbe esik, hogy az utolsó pillanatig tárgyaljon Koppenhágában, ez az adott ország érdekei szempontjából nagyon veszélyes stratégia lehet. Egy magas rangú uniós diplomata véleménye szerint Lengyelország, az egyetlen nagy tagjelölt és két további ország „mintha nem értette volna meg”, hogy csak két és fél hét van hátra. „Ha a lengyelek fenntartják ezt az attitűdöt, nem fogják lezárni a tárgyalásokat ebben a félévben, és erre reális lehetőség van, csakhogy akkor meglehet, hónapokig vagy évekig kell várniuk a be-lépésre” – jegyzi meg a lap. A lengyel delegációnak tett „végső ajánlattal” kapcsolatban az ABC közli, hogy az EU 1,3 milliárd euróval növelte előző ajánlatát, amely 42 milliárd euró volt az 2004–2006-os időszakra. Az emelések mind a mostani, mind a jövőbeni tagországok számára kedvezőek, például az EU határainak biztosítása és az atomerőművek biztonságának növelése által. Három ország – Szlovénia, Csehország és Szlovákia – vidékfejlesztésre szánt összegét öt százalékkal emelték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?