A tömeg ereje

Míg Budapesten egy közepesen jelentős téma kapcsán is összeverődnek pár ezren, addig Pozsonyban csak a valóban Nagy és Fontos tüntetéseken. Az utóbbi időkben az egyetlen szlovákiai kivétel az Élet menete volt: az abortuszellenes keresztény szervezetek több tízezer felvonulót tudtak mozgósítani áprilisban Kassán. És mégis, egy viszonylag szerény lélekszámú tüntetéssorozat hatására mondott le Pavol Paška – legalábbis ez volt a hivatalos ürügy. Mielőtt még tovább dagadna a tiltakozási hullám. Lehet elméleteket gyártani arról, hogy a házelnök nem feltétlenül a tiltakozások miatt távozott. Elképzelhető, hogy a kormány nem a tüntetéstől félt, hanem annak következményeitől, vagy hogy a Smer keleti eminenciása magától is bedobta volna a törülközőt záros határidőn belül, csak ürügyet kellett találni. Egyértelmű, hogy az utcai tiltakozás nem oldja meg magát a problémát: aligha tűnik el varázsütésre a korrupció az egészségügyből és a közéletből, legfeljebb más csatornákon folytatódik. Ugyanakkor azt sem szabad kizárni, hogy egy tüntetés hatását a résztvevők létszáma egyáltalán nem befolyásolja, és Paška továbbra is a parlament elnökeként ténykedne, ha az ügy nem kap kiemelt figyelmet a közbeszédben és a sajtóban. A tüntetések hatását sem túl-, sem pedig alábecsülni nem lehet. Tájainkon nem túl jók a tapasztalatok a demonstrációk hatékonyságával. Csak a szlovákiai magyar vonatkozásúakat nézve (oktatásügy, Malina Hedvig-ügy miatti tüntetés), kézzelfogható eredmény nincs. A legnagyobb kudarc a Gorilla-ügy miatt kirobbanó spontán tüntetéssorozat elhalása. A botrány hatására ezrek vonultak utcára, ám végeredményben nem történt semmi, és a társadalmi frusztráció sem csökkent. Nem mindegy, ki, hogyan és milyen követeléseket fogalmaz meg egy tüntetésen. A demonstráció nem az utcára vonulással kezdődik ésnemis ott ér véget. Ha nincs konkrét cél, akkor vagy nincs következmény, vagy pedig szervezettség és koncepció híján radikalizálódnak a megmozdulások. Ennek vagyunk tanúi most Magyarországon, de ez történt a Gorilla-tüntetésekkel is – a bevallottan anarchista, gyakran egymással is szembenálló, vegyes ambíciójú szervezők lemorzsolódtak, nem sikerült megfogalmazni olyan követeléseket, amelyek kiindulási alapként szolgáltak volna a változásokhoz. Ez pedig kulcsfontosságú. Teljesen mindegy, hogy a követeléseket egy politikai párt vagy egy népmozgalom viszi tovább, valamit tovább kell vinni. Ellenkező esetben a tömeg szétoszlik, radikalizálódik, eltűnik a közös cél. Ironikus módon tehát a tömegek ereje a legtöbbször akkor ér valamit, ha sikerül cselekvőképes egyéneket ismögéállítani. Mint a Paška-elleni tüntetések esetében, ahol politikusok, ön- és közjelölt néptribunok vezették a megmozdulásokat, és garantálva volt, hogy a tiltakozás nem hal el az utcán. Ez volt az, amin eldőlt, hogy marad vagy távozik-e a parlament elnöke.