A tehetséges Mr. Szűcs

<p>Még sosem fordult elő, hogy ne brit előadó nyerte volna a Britain&#39;s Got Talentet. A legnagyobb ottani bulvárlap tegnap már ezerrel alázta a magyar Attraction árnyszínházat, a dolgozat címe &bdquo;Győztesek, akik odahaza lúzerek voltak&rdquo;. Tény, hogy Szűcs Zoltán csapata azóta híres Magyarországon, amióta bejutottak a brit tehetségkutató középdöntőjébe.</p>

 Amikor döntősök lettek, már napi szinten foglalkozott velük a magyar média, minek eredményeképp egy ország szurkolt nekik. Nem beszélve a britekről, akik megőrültek értük. Ami logikus, hiszen a tehetségkutatóban prezentált performanszaikban egyértelműen az érzelmekre hajtottak (a katona halála, a szerelmes asszony gyásza, Szűcs édesanyjának halála, a britek hazaszeretete és nemzeti büszkesége, mindez nyálas zeneszámok kíséretében).

Félreértés ne essék: remek ötletek és megoldások sorjáztak valamennyi előadott számban, a társulat tényleg profi, le a kalappal! Csak hát az jött le nekem az egész szereplésükből (beleértve Szűcsék nyilatkozatait is), hogy nagyon nyalni akarnak a briteknek. Azaz minden kreativitásukat és tudásukat egy konkrét cél érdekében vetették be. Ha úgy tetszik, ez az „alkalmazott művészet”.

Megnéztem, mivel estek ki a Csillag születikből 2006-ban, mert kíváncsi voltam, tényleg akkorát tévedett-e a magyar zsűri. Hát talán tényleg. Az a szám humoros volt, technikás, szabad és független, azaz nem akart minden áron „megfelelni”. Talán épp ezért nem jutottak vele tovább. Ki tudja, ha piros-fehér-zöld alapon csináltak volna egy árnyjátékot, talán nagyobb sikert aratnak.

De most már nem érdemes keseregni a múlton, elvégre a magyarok lettek a legtehetségesebb britek. Szomorúan olvastam viszont azt, hogy hamarosan Las Vegasba viszi őket Simon Cowell, századunk szórakoztatóiparának legdörzsöltebb üzletembere. Világhírt ígér nekik, de valószínűleg csak pénzt akar keresni rajtuk. Sok pénzt. És nyilván fog is...

Tartózkodnék most a durva hasonlatoktól, önökre bízom a konklúziót is. Vagyis azt, hogy mi jut eszükbe erről a tipikusan magyar történetről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?