A társadalmi igazságosság határán

A 80-as években indította útjára szerény kezdeményezését, amely akkor egy kis kertet jelentett a várostól nem messze. Csakhogy a lassan szőlővel, olajfaültetvénnyel is gazdagodó kertecske különleges hellyé vált. Homsz városának szellemi és testi fogyatékos sérültjeit foglalkoztatta, minden reggel Frans atya szállította őket saját autóján a kertbe. A helyi kultúrában általában falak mögé rejtett sérült emberek élete új értelmet nyerhetett, ha mégoly korlátozott körülmények között is. Majdnem negyven éven keresztül gondozta a közösséget, egészen 2014-ig, amikor

Homsz többéves ostroma után az utolsó európaiként az óvárosban maradt. A beszámolók szerint a saját kertjében végezte ki egy maszkos férfi fejlövéssel az akkor 75 éves szerzetest.

Paolo dall Oglio, egy másik jezsuita egy bő száz éve üresen álló keresztény kolostort újított fel Damaszkusz közelében. Deir Mar Musza, ahogy arabul az egyébként festői szépségű, sziklákra épült központot nevezték, a muszlim és a keresztény párbeszéd egyik helyi bástyájává alakult. Paolót utoljára az Iszlám Állam által elfoglalt Rakkában látták, feltehetőleg szintén kivégezték.
A jezsuitákat nem a szociális munkájukról ismerjük. A történelem során az oktatásban kaptak szerepet – a „hit védelme” mellett, amely megalakulásukat inspirálta. A modern egyetemek mai formái a szerzetesrend 16–17. századi oktatási modelljére épülnek. A magyar iskolai hálózat háromnegyede jezsuita fenntartásban állt a rend működésének felfüggesztésekor. 1773 és 1814 között a katolikus európai országokban betiltották a rendet, részben éppen az óriási és autonóm iskolai hálózatuktól való félelem miatt. Ugyanakkor az egyházi megújulást hozó II. vatikáni zsinat után – például azóta nem háttal állva miséznek a papok – a rend vezetője, Pedro Arrupe úgy döntött, ideje szisztematikus szociális munkába kezdeni. Ennek éppen 50 éve, amelyre a héten emlékeznek meg a vatikáni Curia Generalisban, a jezsuiták központjában. Az ötven év alatt 57 szerzetest gyilkoltak meg szociális misszió közben Afrikában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Ázsiában. Mára munkájukban a társadalmi igazságosság és az ökológia kapcsolódik össze. Nem véletlenül, hiszen a klímaváltozás számtalan konfliktust, háborút szül; a szegénységet nem pénzzel, hanem strukturális reformokkal lehet hosszú távon enyhíteni, ez viszont számos más szereplőt is érint. A sokat idézett „Laudato si’” Ferenc pápa erősen kritikus enciklikája volt a túlzott fogyasztásközpontúsággal, felelőtlen gazdasági növekedési kényszerrel és a környezetkárosítással szemben. Mivel a pápa maga is jezsuita szerzetesként kezdte, sejthető: a következő ötven évben is fogunk látni jezsuitákat szociális ügyekben kiállni. Mindez pedig rengeteget számíthat akkor, amikor sok kormányzat visszavonulót fúj ideológiai vagy anyagi okokból; a civilek működése pedig a legváltozatosabb akadályokba ütközik, vagy éppen állami támogatástól függ. Mindez a társadalmi egyenlőtlenségek látványos fokozódása idején. A konferencián Jeffrey Sachs közgazdász, az ENSZ tanácsadója, arra emlékeztetett, hogy 2000 óta a milliárdosok száma ötszörösére nőtt, míg összesített vagyonuk a hétszeresére. Pedig egy válság is volt közben... Munka tehát van éppen elég.