A szomszéd kertje

Az időpontok közelsége is tette, hogy az ember automatikusan összehasonlította a vasárnapi osztrák elnökválasztást a miénkkel. Pár nappal uniós taggá válásunk előtt szomorúan kell konstatálni, hogy az eredmény siralmas: nem volt hasonlóság. És nem csak azért, mert mifelénk össznépi sport az irigység, mert a szomszéd kertjét mindig zöldebbnek látjuk. Divat azon siránkozni, hogy az EU régi tagjai másodrendű állampolgárként kezelik az újonnan belépőket. Érdemes lenne azon elgondolkodni, hogy ezért ők hibáztathatók-e, vagy pedig mi manőverezzük magunkat folyamatosan a másodrendűség állapotába. Hiszen valahol mégiscsak van igazság abban, hogy minden népnek olyan vezetői vannak, amilyet megérdemel. A sógoroknál egy Haider-félének eszébe sem jutna, hogy eséllyel megpályázhatná az ország első emberének posztját. Mi csak az ilyeneknek adtunk esélyt. Kár, hogy nem az osztrákok választottak hamarább elnököt, egy kis politikai kultúrát lehetett volna tanulni tőlük, habár már az sem segített volna. Irigyelhetjük a szomszédot azért, mert ott még a vesztesnek is olyan kvalitásai vannak, amelyeket az egész világ elismer. Benita Ferrero-Waldner a külföld által leginkább méltányolt osztrák politikus: 2000-ben nem egész egy év alatt elérte, hogy megszűnjön az országával szembeni uniós bizalmatlanság és diplomáciai blokád. A győztes Heinz Fischer az osztrák politika, a jelenlegi ellenzék egyik legtekintélyesebb alakja, korábban tizenkét esztendeig volt az ország második embere, a parlament elnöke. Az ő sikere csupán presztízsveszteség a jobboldali kabinet számára, az senkinek eszébe sem jut, hogy az új államfő ellenzéki kötődése miatt majd hátráltathatja a kormányzati munkát. Pedig a közhiedelemmel ellentétben – a köztársasági elnöki tisztséget Ausztriában pusztán protokolláris jellegűnek tekintik – neki is lenne rá módja. Az alkotmány szerint az osztrák államfő is visszaadhatna a parlamentnek törvényeket, de a háború utáni eddigi hét elnök közül még egyik sem élt ezzel a jogával, mindegyik ódzkodott attól, hogy közvetlenül beavatkozzon a napi politikába, tiszteletben tartotta a kormányzati munka felelősségét. Tevékenységükkel azonban jelentős mértékben képesek voltak erősíteni az ország nemzetközi szerepvállalását, például a távozó elnök, Thomas Klestil több kezdeményezése közül a legismertebb a közép-európai államfők fórumának rendszeresítése. Ami számunkra fontos: az új baloldali osztrák államfő is a keleti szomszédokkal folytatott együttműködés híve, támogatja azt az elképzelést, hogy a Bécs–Pozsony–Győr régiót Európa egyik legdinamikusabban fejlődő térségévé lehet tenni.