A szolidaritás fontos

A napokban Szarajevóba látogatott Ferenc pápa, és az egymással való együttélés képességének fontosságáról beszélt többnemzetiségű hallgatóságának.

A napokban Szarajevóba látogatott Ferenc pápa, és az egymással való együttélés képességének fontosságáról beszélt többnemzetiségű hallgatóságának. Szimbolikus fontosságú helyről van szó, arról a városról, ahol egyszerre van jelen az együttélés több évszázados hagyománya és annak összeomlása, a társadalom radikalizálódása után következő tragédia. Szarajevóban a kilencvenes évek derekán több ezer civil halt meg, a nacionalizmus és az önzőség által okozott háború áldozatai. A város és a pápa üzenete egyértelmű: szolidárisnak kell lennünk egymással nemzetiségen, valláson, de akár anyagi helyzeten és politikai nézeten túl is, mert a szolidaritás hiánya szétveri a társadalmainkat és a legrosszabbat hozza ki belőlünk.

Ez jár a fejemben a mostani, az európai migrációval kapcsolatos vita okán is. Érthető, hogy sokak első reakciója a téma kapcsán az – minek fogadjunk be mindenféle „jöttmenteket”, nem jobb nekünk nélkülük? Ezt az érzést erősítik a populista politikusok lózungjai. Való igaz, ezt a problémát összeurópai szinten kell megoldani, és a kvóták maximum átmeneti enyhülést eredményezhetnek a leginkább érintett országok, Görögország és Olaszország számára, amelyek precedens nélküli menekülthullámmal néznek szembe. Az is igaz, hogy Szlovákiának eleve megvannak a saját problémái, sokan az állampolgáraink közül is méltatlan körülmények között élnek. Ennek ellenére a véleményem az, hogy nem lehetünk önzők, muszáj a nagyobb összefüggéseket figyelembe véve átgondolnunk a helyzetet. Ugyanis nemcsak akkor vagyunk az EU tagjai, amikor a támogatási pénzeket kell felvenni – mert mondjuk ki: az országban nagyon kevés nagy beruházás volt az elmúlt években brüsszeli támogatás nélkül! –, hanem akkor is, amikor a többi tagállamnak van szüksége segítségre. És most nagy szükségük van rá! Muszáj hát nekünk is kivennünk a részünket ennek az összeurópai problémának a kezeléséből. De talán ennél is többről van szó: ne azért cselekedjünk, mert nincs más választásunk, hanem azért, mert a szolidaritást az egyik legfontosabb, az európai identitásunkat megalapozó értéknek tartjuk. Legyünk hát szolidárisak a többi tagállammal. Hangsúlyozom, a kvótarendszer nem megoldás, csak átmeneti sebtapasz, és a lehető leggyorsabban rendszerszintű megoldást kell találnunk a migráció korlátozására, a gazdasági bevándorlást a valódi meneküléstől való elválasztására. Mert utóbbiak, azaz a szülőhazájukból okkal menekülők előtt nem zárhatjuk be a kaput. Milyen ember az, aki nem segít felebarátján, amikor az bajban van?

Ferenc pápa üzenete a szolidaritásról, az együttélésről így két szinten is érvényes a bevándorlási helyzetre. Legyünk együttérzők a többi országgal, és legyünk azok a menekültekkel is. A szolidaritás az egyik legszebb keresztény hagyomány, amihez én személy szerint akkor is tartani fogom magam, amikor egyes populista politikustársaim inkább a könnyű, bezárkózó, önző megoldásokat kínálják a választóknak.

Bugár Béla, a Híd elnöke

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?