A szlovák mumus

<p>Meglehetősen váratlanul érte a romániai magyarságot, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ellenzékbe került. Az viszont korántsem váratlan, hogy ennek kapcsán az RMDSZ, illetve annak magyar ellenzéke, a Magyar Polgári Párt és Tőkés László püspök, EP-képviselő újabb nyilatkozatháborúba kezdett. Egymás „szurkálása” gyakorlatilag még a parlamenti választások részleges eredményeinek kihirdetésekor elkezdődött, amikor is Tőkés megdöbbentően értékelt: az RMDSZ túlnyerte magát – mondta, ami akkor is sajnálatos kijelentés az 1989-es romániai változásokat kirobbantó püspöktől, ha gyökeresen ellenzi az RMDSZ politikáját, hiszen már-már arra enged következtetni, hogy jobban örvendett volna annak, ha az RMDSZ el sem éri a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt.</p>

Márpedig az RMDSZ, akár jól, akár rosszul politizál, mégiscsak a romániai magyarság egyetlen ütőképes képviselője, a szerény választási eredmény pedig a románság szemében nem a szervezet, hanem a magyarság gyengülését jelentette volna.

Néhány nappal később az MPP elnöke, Szász Jenő úgy értékelte a koalíciós tárgyalások során kialakult helyzetet, hogy a romániai magyarságnak hasznos lenne egy ellenzéki RMDSZ. Pedig elég egyértelmű, hogy egy pártnak akkor van nagyobb esélye arra, hogy érdemben képviselje választóit és teljesítse a kampány során ígértek java részét, ha kormányon van. Az elkövetkező négy év mindenesetre megmutatja, mennyire lesz hasznos az ellenzéki RMDSZ. Félő, hogy a magyarság szempontjából legfeljebb annyi haszna lehet, hogy bekövetkezik az, amit Tőkés és Szász szeretne: a generációváltás az RMDSZ berkeiben, és ezzel együtt az ellenzékiek szerint feltétlenül szükséges szemléletváltás, demokratizálódás. Az igazi kérdés azonban az: hogyan változik eközben négy év alatt a romániai magyarság helyzete?

Tőkés megítélésében egyébként a román pártok többé-kevésbé valamennyien magyarellenesek. Az érdekes ebben csak az, hogy az RMDSZ-elnök Markó Béla is szlovák példához nyúlt: miközben Tőkést RMDSZ elleni kampányolással vádolja, és azzal, hogy a kialakult helyzet Tőkésnek is köszönhető, mivel az erdélyi magyarság érdekei ellen politizál, úgy vélte, az ellenzékbe kerülés következtében a magyar kisebbség helyzete romolhat, és akár a szlovákiaihoz hasonló negatív körülmények is előállhatnak, hiszen alapvető különbség nincs a két ország között.

Egy azonban mégis van. Nevezetesen az, hogy Szlovákiában a magyar szervezetek képesek voltak koalíciót létrehozni. Persze, most lehetne vitatkozni azon, hogy Romániában az RMDSZ-en vagy az MPP-n múlik-e ez, mint ahogyan az is többnapos vita tárgyát képezhetné, hogy jó-e vagy rossz az RMDSZ, illetve az MPP politikája – és egyáltalán nem biztos, hogy ebben közös nevezőre lehetne jutni. Azt azonban mindkét félnek el kellene ismernie, hogy egyik párt sem akar rosszat a magyarságnak. Ez már egy jó kiindulópont lenne ahhoz, hogy a korábbi sérelmeket félretéve ismét megpróbáljanak közös nevezőre jutni – ha már szlovák mintáról beszélnek. Négy évük van erre… (Balázs Bence)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?