<p>Színháztörténeti szenzáció: a legendás prágai Divadlo na zábradlí archívumából váratlanul előkerült Milan Kundera magyarra eddig le nem fordított, eredetileg Ptákovina címen írt, és 1969. május 12-én bemutatott darabjának hangfelvétele.</p>
A rombusz és az író
A hír magát a szerzőt is meglepte, hiszen ő sem gondolt arra, hogy az általa akkor olyan nagyon kedvelt előadásnak, amelyet a bemutató után legalább tízszer látott, pár fotón kívül bármilyen kézzelfogható nyoma maradt. „A nézőtéri felügyelők már azon szórakoztak, hogy a közönség körében a szerző nevet a legtöbbet” – írta Kundera, aki esszéi és regényei mellett három színművel gazdagította a kelet-európai drámairodalmat. Mind a hármat Csehországban írta, jóval azelőtt, hogy 1975-ben – most már bizonyos, hogy végérvényesen – Franciaországba költözött. A Kulcstulajdonosokat Otamar Krejča, az európai hírű cseh rendező biztatására írta. A darab egy cseh kisvárosban élő családról, férjről, feleségről és lányukról, illetve három kulcscsomóról szól, amelyek közül az egyik elveszik, miután férjhez megy a lány. Egy reggel megszólal a telefon, a vő felkapja a kulcsokat, s véletlenül bezárja a családot. Nemsokára visszajön, de senki nem hiszi el neki, hogy tévedésből történt, ami történt. Úgy gondolják, a férfi féltékeny a feleségére. Ekkor jelenik meg a színen a férj régi ismerőse, barátnője, s a család – apa, anya és a lányuk – talpa alól kicsúszik a talaj. A darabot több cseh és nem egy európai társulat műsorára tűzte, Kundera egy idő után mégis letiltotta, mert nem érezte tökéletesnek. A Jakab és az urát Denis Diderot regénye hatására írta, és több mint húsz cseh színház repertoárján szerepelt, de külföldi társulatok (köztük amerikaiak, sőt ázsiaiak) is elővették. A Ptákovina (kétféleképpen is értelmezhető a szó: 1. hülyeség, 2. f*szság) akkoriban született, amikor Pavel Kohout Engem elvtársnak hívtak című színműve íródott, Josef Škvoreckýből a Gyávák című regénye miatt tiltott szerző lett, Václav Havel pedig színházi díszletmunkásként dolgozott. „Egy trencsénteplici kis szálloda picike szobájában írtam a darabot öt egymást követő napon, amikor délelőttönként mindig egyedül voltam – emlékezik Kundera. – Szerencsés hét volt. Az a hangulat, amelyben a szerző ír valamit, örökre meghatározza a műhöz való viszonyát. Ezzel azt akarom csak mondani, hogy ezt a darabot mindig szerettem.” A Ptákovina bemutatóját rendkívüli eufória övezte, amikor 1969 elején, vagyis a legrosszabbkor, pár hónappal a szovjet invázió után bemutatták. Előbb Liberecben, Ostravában, Brünnben, s csak azután Prágában, a Divadlo na zábradlí falai között Václav Hudeček rendezésében és Miloš Kopecký főszereplésével. A kommunista cenzúra azonban gyorsan levetette a repertoárról. 2008-ban került ismét közönség elé, ezúttal a Činoherní klubban, Ladislav Smoček irányítása alatt. „Biztosra akartam venni, hogy aki színre viszi, nem fog belenyúlni, nem változtat semmit a szövegen – írta öninterjújában Milan Kundera. – Smoček régi barátom, kedvelem őt. S nemcsak rendezőként, hanem drámai szerzőként is csodálom. És éppen azért, mert nem pusztán rendező, hanem (avagy főleg) drámai szerző is, azon kevés színházi tekintélyek egyike, akik még komolyan veszik a dráma szövegét. S hogy mire utaltam ezzel a címmel? Hogy ez a komédia olyan fokon komolytalan, hogy több is, mint vígjáték: ez már szamárság.” Korábbi két színművével ellentétben ezt az egyet nem mutatták be külföldön sehol. Ennek pedig egyetlen oka van: a cselekmény indítógombja egy iskolai táblára rajzolt rombusz, a nőiség szimbóluma. „Azt gondoltam, hogy ezt a jelet mindenütt ismerik a világon – így Kundera. – De rá kellett jönnöm, hogy a franciáknak sem mond semmit, így ezt az illetlen jelet valószínűleg csak felénk ismerik. A rombusz varázsa nélkül pedig elveszíti isteni áldását a mű. Mást pedig nem tudtam kitalálni helyette. S mivel Franciaországban teljesen bekebelezett az élet, ez a darabom már csak halvány emlék a múltból.” Hogy ki készített hangfelvételt a Divadlo na zábradlí 1970. január 14-i előadásáról, nem lehet tudni. Csak annyit, hogy egy prágai zenész, bizonyos Ivan Bierhanzl, a Plastic People of the Universe nevű együttes egykori tagja, aki ma a prágai Nemzeti Színház operatársulatának a munkatársa, régi zenei felvételek után kutatott az archívumban, amikor ráakadt a Ptákovina eddig sosem keresett hangfelvételére. Igazi színházi csemege ez azoknak is, akik látták, de azoknak is, akik nem láthatták az előadást. A darab főhőse egy iskolaigazgató, aki krétával a táblára rajzolta a női nemi szerv jelét, majd nádpálcával a kezében nyomoz a tettes után – a diákok körében. Erre a „tréfára” alapozza Kundera az emberi társadalomról szóló szofisztikált játékát. A hangfelvétel Kundera hazai kiadója, a brünni Atlantis gondozásában a napokban jelent meg CD-n. Most először a franciák irigykedhetnek: a párizsi Gallimard által megjelentetett Kundera-sorozatból ugyanis hiányzik ez a darab. Még le sem fordították franciára. Gyenge vigasz a cseheknek: Kundera franciául írt műveit ők még mindig nem olvashatják, de ez az egy legalább az övék.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 11.22.
Kik adósították el Szlovákiát?
2024. 11.22.
Megint Trump! De miért?
2024. 11.21.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.