A revizionizmus küszöbén

Ebben az értelemben revizionista az, aki a fennálló nemzetközi renddel, intézményekkel és a mögöttük álló nagyhatalommal szemben akar változást elérni.

Az egyik klasszikus értelmezés szerint a világpolitika mindig hegemónok körül forog. Egykor a brit gyarmatbirodalmat felépítő London volt meghatározó, később a franciák és a spanyolok voltak sikeresebbek; az elmúlt száz év pedig arról szólt, hogy az USA átvette ezt a szerepet – legalábbis ebben az olvasatban. A hegemón az az ország vagy szövetség, amely mindenütt érvényesítheti hatalmát, és célja is, hogy a revizionista országokat visszaszorítsa, a status quót a saját érdekeiért fenntartsa.

A nemzetközi rendszerrel szemben felbukkannak a kihívók. Amíg ezek kevesen vannak – mondjuk Észak-Korea, Irán és Venezuela –, addig nem különösebben nehéz menedzselni őket. Ha növekszik a kihívók száma és mérete, akkor egyre több a visszaszorításuk költsége.

2020-ra világos, hogy Kína a maga komótos módján mint hosszú távú alternatívára tekint a hegemón szerepkörében. Csakhogy Peking és Washington versenyzésének a zajában kisebb országokban is megjelenik a revizionista hajlam. Más szóval, Washington kisebb ellenfelei és renitens szövetségesei is tesztelik, meddig lehet elmenni anélkül, hogy a Fehér Házban ügyet csinálnának a dologból.

Ez zajlik a kibertérben – hány támadást lehet büntetlenül indítani a legnagyobb nyugati vállalatok és közszolgálatok ellen? –, és ez folyik a proxy-háborúkban is. Ennek ékes példája Líbia. A törökök és az oroszok tavaly év végéig a konfliktus két oldalán álltak, azonban mindkettő revizionista a fennálló világrenddel szemben, ezért inkább háttéralkut kötöttek, amely akár Líbia megosztásához vezethet (főleg, ha az EU nem tud egységes álláspontra jutni).

Szíria esetleges felosztása (szövetségi állammá szervezése), a Délkínaitengerre épített mesterséges szigetek terjeszkedése, az új kínai selyemút-stratégiák mind tesztelik, hogy a hegemón mennyire védi a status quót, a saját és közvetlen szövetségesei érdekét.
Alapvetően eddig az USA, ha az utolsó pillanatban is, de megtette a szükséges lépéseket. Most a Trump vezette Fehér Ház jelentős izolációs lépéseket tett már. Vagyis kivonul a közel-keleti területekről. Ilyenkor felbátorodnak a helyi revizionista erők, hogy a maguk képére formálják a konfliktusokat. Líbiát, Szíriát szétszaggassák a regionális érdekek miatt.

Számos proxy-konfliktus, polgárháborús helyzet és más feszültség van, ahol az egyik oldal számít a nyugati-amerikai fellépésre. Ha ezek rendszerszinten elkezdenek elmaradni, akkor a revizionista középhatalmak vérszemet kaphatnak, hogy most szabadon lehet nyerészkedni. Ha a revizionista országok beindulnak, az másokat is erre ösztönözhet, és nem nehéz kitalálni, hogy ez hova vezet.