A nap szörnyűsége, a kemoterápiás kezelés után, de inkább akkor és ott a kórház folyosóján már úgy volt, végképp feladom, nem bírom tovább elviselni, ahogyan kavargom, mint porszem a szélben. Nincs gyógyszer, de sokszor még egy jó szó sem, pedig az nem kerül semmibe.
A rák fogságában
A nap szörnyűsége, a kemoterápiás kezelés után, de inkább akkor és ott a kórház folyosóján már úgy volt, végképp feladom, nem bírom tovább elviselni, ahogyan kavargom, mint porszem a szélben. Nincs gyógyszer, de sokszor még egy jó szó sem, pedig az nem kerül semmibe. Ezer megoldás: elrohanni, otthagyva csomagokat, egyedül megpróbálni, elutazni. Táltosiskola... Igen, lelkem mélyén örültem a lehetőségnek, hogy nem kell erembe folyatni a mérgeket, hogy szabad leszek. Nem voltak szárnyaim. Maradtam. Mégis akadt egy ORVOS. Újra folyt a méreg – meg a könnyem. Rab maradtam. A rák fogságában, homok a szélben. Pingponglabda, ide-oda küldözgetik, míg végképp össze nem törik a csatában. Bennem a méreg, a drága méreg, felszáradnak a könnyek, s talán még meg is gyógyulok az egészségügyi válságban. Kibokszolunk még pár üveggel? Vagy spontán eltűnnek a rákos sejtek, fütyülve a betegbiztosítók és kórházak háborújára. Nem kell rettegni műtétek, kemoterápiás kezelések, sugárkezelések sorozatától. (A kobaltágyú úgyis üzemképtelen.)
RZSÓ
(Név és cím a szerkesztőségben)
Figyelem! Felnőtt tartalom!
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.