A punk mint biznisz

Az értékesítési menedzserek, hivatalnokok, jogászok és adóellenőrök a hétvégeken kedvükre pogózhatnak, lázadhatnak, hétfő reggelre pedig árulkodó nyomok nélkül visszaváltozhatnak kifogástalan polgárrá. Hitetlenkedve nézem a fotót, odabent pedig kérdezősködni kezdek. A kedves, csicsergő fodrásznők szerint sokan élnek ezzel a lehetőséggel, többnyire jól szituált, középosztálybeli fiatalok.

A csaknem harminc éves optimista szlogen (Punk`s Not Dead) ellenére világos számomra, hogy a punk mint kulturális és társadalmi mozgalom, underground jelenség és zenei lázadási forma, régóta halott. Sajnos már a nyolcvanas évek első felében kimúlt, hiába tartják mindmáig lélegeztetőgépen. Akik például annak idején David Beckham hatására nyírattak tarajt a fejük tetejére, egyáltalán nem lógtak ki a konzumtársadalomból, sőt, inkább trendinek számítottak. Manapság pedig már a gimnáziumi tanárok sem csinálnak ügyet egy-egy merészebb hajviseletből.

A kakastaréjjal tulajdonképpen ugyanaz történt, mint annak idején a farmerrel, a szegecses bőrdzsekivel, a tetoválással, a piercinggel és megannyi más polgárpukkasztónak szánt, divattá degradálódott külsőséggel. Ha a fogyasztói társadalom szembetalálja magát valami újjal, először megijed tőle, aztán nevetségessé teszi, végül mindent elkövet, hogy megszelídítse és beolvassza. Így lesz az undergroundból mainstream, a lázadásból biznisz. A hetvenes évek végének punkjai tulajdonképpen pont az ellen lázadtak a bizarr frizurájukkal, amit a mai tarajosok képviselnek. Polgárpukkasztó jelvényeket, szegecses tornacipőket és biztosítótűkkel ékesített dzsekiket már a plázákban, sőt jobb kínai piacokon is kapni. A műfaj jelenlegi zenei idoljairól pedig inkább ne is beszéljünk, mert már a kilencvenes években olyan sztárcsapatok számítottak punkoknak, mint a Green Day, az Offspring vagy a Blink-182. Mostanra pedig teljesen elüzletiesedett a könnyűzene, benne a punk is, amely némi popzenével keverve jó sok pénzt hoz az ügyes producereknek.

A fent említett belvárosi fodrászatban 25 eurónál kezdődik egy frizura, ami jobbára sima utánnyírást jelent, az én fejemen legalábbis nem csináltak forradalmat ennyiért. Valószínűleg vissza is pártolok a lakótelepi „kis piszkosba”, az antik hajszárítók, csíkos törülközők és tenyeres-talpas fodrásznők közé. Ki tudja, hátha épp ott ring az új forradalom bölcsője!