Hainburg, 1989 (TASR-felvétel)
A politikai paletta a belső világunk tükre
A legjobb hír a Focus és a Polis ügynökség friss politikai felmérésében, hogy egyaránt 2 százalék körüli eredményt jósol Štefan Harabin pártjának, a Vlasťnak.
Ennek ellenére veszélyes választási koktélt jelent Harabin kiszámíthatatlan természete és megnyilvánulásai, esetleges rejtőzködő szavazói, ismeretlen támogatói háttere, na és a választás előtti ötvennapos moratórium. Okozhat még meglepetést.
Emellett a Polis a bejutási küszöb átlépését jósolja a Híd és az MKÖ számára is. Valóban nagyon fontos lenne, ha a szlovákiai magyarságnak továbbra is lenne parlamenti képviselete – vagy ha fordítva mondjuk: elképzelhetetlen, hogy egy ilyen nagy és jelentős társadalmi csoport most először parlamenti képviselet nélkül maradjon. De sajnos e felmérés eredményeinek ellenére továbbra is nagyon reális ez a veszély.
Mint ahogy az is, hogy a változást meghirdető ellenzéki erőknek nem sikerül egyértelmű többséget szerezniük, és a választás eredménye kilátástalan patthelyzetet eredményez, vagy szomorú, fájó kompromisszumokhoz vezethet.
De tegyünk most egy kis kitérőt a harminc évvel ezelőtti történésekhez, hiszen december első felében fontos eseményekre emlékszünk a bársonyos forradalommal kapcsolatban. A legfontosabbra pedig december 10-én. Gustáv Husák akkori elnök bemutatta az új kormányt, amelynek legalább már a fele nem kommunista miniszterekből állt, Marián Čalfa kormánya a nemzeti egyetértés kormányaként vonult be a történelembe. Maga Husák pedig bejelentette a távozását, a terv szerint még az év vége előtt, december 29-én kellett elfoglalnia a helyét Václav Havelnek.
És december 10-én tartották az emlékezetes menetet is Pozsonyból az ausztriai Hainburgba, amelynek a „Szervusz Európa!” nevet adták. Az emberek mindenféle ellenőrzés nélkül átléphették a határt, és beszippanthatták a szabad levegőt, megnézhették, mi van a vasfüggönyön túl. Hogy miért említésre méltó most ez? Először is, Čalfa kormánya csak egy csomó kompromisszum árán jöhetett létre, és kellett hozzá a nyilvánosság kiállása és kitartása, hogy az emberek hajlandók voltak mindaddig sztrájkolni és kulcscsomókat csörgetni a tereken, amíg nem teljesítik az elvárásaikat. A kommunisták és a rendszer által üldözött ellenzékiek táborának is utat kellett keresnie egymáshoz.
Van, aki ezt elfogadta, van, aki tűrhetetlennek tartotta, egy csomó kommunistának „megjött az esze” vagy „kifordította a kabátját” – válasszon ki-ki tetszése szerint.
És megkezdte működését az új kormány. Čalfa, Čič, de a félreállított kommunista Dubček, és hogy ne feledjük, Mečiar is a Nyilvánosság az Erőszak ellen listáján indult, és abban az időben növelte esélyét a győzelemre. Ez az egyik tanulság.
Hainburg pedig arra emlékeztet bennünket, hogy milyen édes a szabadság, és egyáltalán nem magától értetődő.
Hainburg csak egy lépésre van tőlünk, városi busz jár oda Pozsonyból. Paradox módon a szabadságvágyunk pedig megkopott, nem tartjuk annyira fontosnak, vagy nem is gondolunk rá. Nem vagyunk hajlandók kompromisszumokra, a közösségi hálók pedig leszoktattak minket arról, hogy beszélgessünk, és megtanítottak még jobban káromkodni.
Születhet jó választási eredmény ilyen társadalmi légkörben? A politikai felmérések eredményei a mi belső világunkat tükrözik.
A szerző a TASR hírügynökség munkatársa
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.