A politika csodái: egymás szövegét mondják

MTI–HÁTTÉRKockázatos húzás Alekszisz Ciprasz görög kormányfő döntése, hogy népszavazással keveredjen ki a Brüsszellel folytatott tárgyalások zsákutcájából.

MTI–HÁTTÉR

Kockázatos húzás Alekszisz Ciprasz görög kormányfő döntése, hogy népszavazással keveredjen ki a Brüsszellel folytatott tárgyalások zsákutcájából. Egy ugyanilyen népszavazás, amelyet 2011-ben meghirdetett, majd végül visszavont Jéorjiosz Papandreu miniszterelnök, végül a bukásához vezetett.

Görögország 2011-ben is az Európai Unióval tárgyalt egy megállapodásról, amelynek értelmében újabb megszorító intézkedésekért cserébe 100 milliárd euróval csökkentették volna a görög adósságot és új hiteleket kapott volna Athén. Akkor Jéorjiosz Papandreu szocialista miniszterelnök általános meglepetésre bejelentette, hogy népi konzultációra bocsátja a tervet. „Akarják vagy elutasítják a görögök az új megállapodást? Ha nem akarják, nem fogadjuk el” – mondta.

A bejelentés politikai válságot idézett elő Görögországban és nagy visszhangot keltett külföldön, a „nem” ugyanis már akkor csőddel és az euróövezetből való kiválással fenyegetett. Emellett a segélyprogramot összekovácsoló Nicolas Sarkozy francia elnök és Angela Merkel német kancellár ragaszkodott annak megvalósításához.

Papandreut a sajátjai sem támogatták: több minisztere ellenezte a népszavazást, a szocialista párt vezetői nemzeti egységkormány létrehozását követelték. Papandreu így visszakozott és visszavonta a népszavazást, de mégis lemondásra kényszerült, kabinetje helyébe szakértői kormány lépett.

Alekszisz Ciprasz jelenlegi kormányfő akkor ellenzékiként úgy vélte, hogy a népszavazással a kormány csak időt akar nyerni. „Ha a miniszterelnök népszavazást kezdeményez, a gazdaság összeomlik, országunk csődbe megy, mielőtt még szavaznánk. Ez nem népszavazás lesz, hanem veszélyes játék” – mondta akkor Ciprasz.

Mára megváltoztak a szerepek, és Papandreu vádolja a radikális baloldali kormányfőt azzal, hogy „a népre hárítja a felelősséget amiatt, hogy a kormánya tárgyalásai teljes kudarcot vallottak”, és bizonygatja, hogy a mostani népszavazás semmiben se hasonlít a 2011- ben tervezetthez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?