A patkány és a majom

A drukkolás jogos, ugyanis egy kimutatás szerint az európai őshonos nemzetek apadásának egyik oka, hogy a termékeny korúak körében folyamatosan növekszik azok száma, akiknek egészségügyi problémák miatt nem lehet gyerekük. Ezek a párok sokszor elkeseredett küzdelmet folytatnak, hogy viszszafordítsák a visszafordíthatatlant, ami gyakran sikerül is, de sajnos, nem mindig. S ezek a párok értetlenül állnak azokkal a párokkal szemben, akiknek lehetne gyerekük, de nem akarnak. Nem azért, mert nem szeretik egymást. Nem azért, mert nem szeretik a gyerekeket. Nem azért, mert félnek a jövőtől. Nem azért, mert nem lenne miből eltartani. Inkább azért, mert élvezik az életet, s nem akarnak lemondani semmiről. Nem akarnak kimaradni semmiből. Tudják, érzik, hogy egy gyerekkel megváltozik az élet, de arra nem gondolnak – vagy nem hiszik el –, hogy épp vele lehet még szebb. Ki tudja miért, sokuk meggyőződése, hogy a gyerek egyértelműen nyűg. Jó dolgukban nem tudnak mit csinálni, mondják róluk sokan, s elítélik őket. Én nem. Csak sajnálom, hogy fogy az idejük. Az időnk. Állítólag patkányt fogni nagyon nehéz. Lehetnek ínycsiklandó dolgok a csapdában, a patkány rá se ránt. Emberi szemmel nézve okosan viselkedik: az életével fizetne, ha engedne a csábításnak. Bezzeg a majmok! Brehm Alfréd híres művében, Az állatok világában elmeséli, a Guineai-öböl bennszülöttei hogyan ejtik csapdába szőrös rokonaikat (mert a majom ugye, az ember rokona). Egy kivájt kókuszdiót kétfelé szelnek, a belsejébe valami finomat dugnak, aztán visszateszik a kókuszdió másik felét, amelyen kis nyílást vágtak. A két kókuszdiódarabot összekötik, és várják a rokont. Az, érezve a kaja illatát, kisvártatva megérkezik, és bedugja a mancsát a dióba. Csakhogy az eldugott falat nagyobb, mint a nyílás, hiába erőlködik a majom – a bozótban a bennszülöttek jókat szórakoznak, te buta majom, vigyorognak fogvillogtatva –, nem tudja kivenni. Ha a patkány fejével gondolkodna, akkor legalább a kezét kihúzná, és menekülne, de ő inkább erőlködik, amíg zsákot nem kap a fejére és irány a ketrec. A majom próbálkozását persze értelmezhetjük kitartásként is, de az eredményt tekintve mégiscsak a bennszülötteknek van igazuk. Oktondi majom. A pillanatnyi élvezet lehetőségétől nem látja a veszélyt, ami tartósan rossz helyzetbe taszíthatja őt. Tényleg hasonlít ránk. A fiatalság elmúlik, a gyerek megmarad. S ha szeretettel neveltük és van egy kis szerencsénk, egyszer majd ő fogja a kezünket. Meg a többiekét. Mert gyerek nélkül lehet kókuszdió, de tényleg nincs jövő, és nincs folytatás.