A népirtás forgatókönyve

A jobb napokat is megélt orosz hírgyár, a RIA Novosztyi éppen a bucsai vérengzés kitudódásának napján (!) hozott le egy írást, amely tíz pontban szedi össze, hogyan kell bánni a leigázott Ukrajnával. Ezt Timothy Snyder történész úgy címkézte: a „népirtás forgatókönyvét” tették közzé. Ez és a többi uszító cikk, továbbá az orosz tévécsatornák a dehumanizált ukrán ellenségkép valódi legyártói. A terv az orosz nyelv elsőbbségétől az oktatás átvételén át az ellenállók felszámolásáig terjed.

Minden kegyetlenkedés egyik első lépése, hogy az ellenséget az elkövetők fejében megfosszák emberi mivoltától. Nem ember, tehát állatként lehet bánni vele. Ruandától Srebrenicáig megvolt erre a szókészlet, most is ez látszik.

A szervezettség a másik kérdés. Az elmúlt két hétben minden napra jutott egy ukrán tömegsír feltárása, kínzókamra felfedezése és hasonlók. Bucsa mellett megismertünk még számos helyszínt. Csakhogy ez nem pusztán a „kiszolgáltatott kiskatonák” elkeseredéséből következő emberi bosszú. Amikor azt ordítja a gyereklányt erőszakoló orosz fegyveres, hogy „addig erőszakolunk, hogy ne legyél képes több ukránt szülni” (BBC), ez maga a dehumanizáció. Azt jelenti, hogy az orosz politikai vezetés elérte, hogy a „náci” ukránt (még ha ez mást is jelent Moszkvában, mint nyugaton) nem tekintik embernek. Innentől viszont a háború tudatos része a civilek módszeres irtása, megfélemlítése, elüldözése, kitelepítése.

Sok vita folyik arról – és nincs végleges megfejtés –, hogy mi a Kreml és Putyin valódi célja. Mit jelent a denacifikálás, a demilitarizálás a maga teljes orosz értelmezésében? Meddig mennek el, ha az ukrán ellenállás megroppan? Ha megszereznék Donyeck és Luhanszk teljes területét, még elmennek Kijevig? Onnan szétlövik még a rakétáikkal Nyugat-Ukrajnát is?

Egy pillanatra fogadjuk el azt a feltételezést, hogy az orosz politikai vezetés szándéka, hogy az ukrán ellenállást fizikai létében évtizedekre megsemmisítse. A lehető legnagyobb mértékben redukálja Ukrajnát és az ukránokat. Ha ez a „feladat”, akkor mit tenne a Kreml? Körülbelül azt, amit most látunk. Az ukrán katonai front mellett civil infrastruktúrát támadna, civilek elleni masszív megtorlásokkal, hogy a maradék ellenállók kedvét is elvegye. Deportálna: ahogy Mitrovits Miklós fogalmazott a lengyel OSW intézet anyagából írt összegzésében: „Zelenszkij szerint a megszállt területekről Oroszországba deportált ukrán lakosok száma meghaladja a félmilliót, az ukrán emberi jogi ombudsman szerint közülük 120 ezer gyermek. Az Oroszországi Föderáció Védelméért felelős Nemzeti Központ vezetője arról tájékoztatott, hogy Oroszország Ukrajnából 821 000 főt hozott át evakuációs művelet révén, melyek közül 151 000 gyerek”. Ezek a számok a háború második hónapjában. Több mint tízmillióan hagyták el lakhelyüket, kisebb felük az országot is. Más orosz források arról szólnak, hogy több mint kétmillió ukrán „önként” jelentkezett az áttelepítésről szóló adatbázisba.

Tanárokat hurcolnak a Krímbe, hogy kiképezzék őket a „helyes” oktatásra. 923 iskolai épület sérült meg eddig és 91 megsemmisült. Csak a közoktatás szintjén ötmilliárd dolláros az épületekben keletkezett kár. 120 milliárd dollárnál tartott április elején a teljes kárszámláló. Több mint hatvan templom (ortodox, zsidó, egyéb) és 53, az UNESCO által is számontartott kulturális hely is jelentősen megsérült. Legalább 70 kórház, 163 óvoda, 300 híd, 8000 kilométernyi út… és pörög a számláló tovább. Holott az infrastruktúra rombolásában még mindig az az elsődleges, aminek katonai értéke is van (úthálózat, vasút stb.), de egyértelmű volt a városok ostrománál, hogy az alapellátási helyeket és a szimbolikus tereket is rombolják.

Valójában a fejünkben zajlik a kihívás: Fel tudjuk fogni, hogy ez zajlik a szomszédunkban, amikor a Nyugatnak ilyen típusú megsemmisítő háború nem tartozik már az eszköztárába? Hogy nem sok kis atrocitás van, néhány orosz katonával, hanem egy tervezett „demilitarizáció” zajlik, amelybe még az is beletartozik, hogy az ukrán anyák ne szüljenek ukrán kiskatonákat. Hogy ezek a háborús bűnök politikai cél részét képezik.

Ha be tudná fogadni a tudatunk az emberi gonoszságnak ezt a szintjét, ez vajon mit változtatna a magatartásunkon? Egyszerűen nehéz ép elmével és az európai szocializációval felfogni, hogy mások egy megsemmisítő műveletet racionálisnak látnak. És amíg ezt nem lépjük meg, addig marad a szemellenzős értelmezés, illetve az, hogy a saját gondolkodásunkat várjuk el Moszkvától. Mi sem áll távolabb a Kremltől.

Sőt, másoktól sem. Az elmúlt néhány évben újratanultunk olyan kifejezéseket, mint „átnevelő tábor”, „patrióta tábor”, börtönbeli szervkereskedelem, szibériai internálás, börtöntelep. Politikai gyilkosságok. Hongkongi ellenzékiek eltűnése. Vagy éppen Ján Kuciak szlovák újságíró és jegyese hidegvérű agyonlövése egy békés mátyusföldi faluban. A hatalom bárhol, bármikor kegyetlenül viselkedik, ha hosszabb ideig nincs ellensúly, nincs ellenőrzés fölötte. Az egykor elfogadott „fékek és ellensúlyok” rendszere nem ideológiai kérdés, hanem arról szól, hogy az életünket befolyásoló döntéseket meghozó politikusokat intézmények és más politikusok képesek-e ellenőrizni – és ha kell, visszarántani. Na ez 22 év alatt alighanem zuzmók szintjére redukálódott a Kremlben.