A néphülyítés tanulságai – így etesd a választódat

A brit kilépéspártiak hirtelen européer cikkeket közölnek a brit lapokban, a legvadabb Nigel Farage-ot kivéve, aki még az Európai Parlamentben is interjúlehetőségre vadászott az újságírók közt sétálva, hogy vélt győzelmét ünnepeltesse. Közép-európai szempontból azonban az egyik legaggasztóbb kérdés nyitott: a britek vajon valóban az unióról szavaztak?Nem úgy tűnik. Egyrészt az teljesen világos, hogy a kampányoló politikusok, főleg a kilépéspártiak egyáltalán nem törekedtek a valós dilemmák megtárgyalására, az itt nyerek-ott engedek egyezségek elérésére. A szavazók ehelyett a lehetőséget láttak, hogy a brit kormányról, illetve az európai szabad munkaerő mozgásáról mondhatnak véleményt. Utóbbi egyik alapja az uniónak, de messze nem az egyetlen pillére. Mégis, két éve valamiért erre harapott rá a brit szélsőséges Függetlenségi Párt, a UKIP. Meglepő módon a Konzervatív Párt felvette a kesztyűt és nekifogott az uniós munkavállalói juttatások látványosan felvezetett – de csak szimbolikus – nyirbálásának. No de ez sem az unióról szólt. Végül előjött az elégedetlen szavazói réteg, az elmúlt két-három évtized társadalmi vesztesei, akiknek mindegy, hogy hol és hogyan lehet a globalizációról véleményt mondani, és a válaszuk biztosan negatív. Kérdezhettek volna tőlük bármit, borítékolható az eredmény, ha rajtuk múlik. Az ő helyzetükben még érthető is, hogy így gondolják, és a trend az, hogy nagy számban szoktak elmenni választani. Tehát a szavazás végeredménye a többi szavazótábor mozgósításának függvénye.Az a tragédia, hogy a brexit csak egy uniós köpenybe bújtatott népszavazás volt, de nem Brüsszelről szólt, hanem az angol társadalom hellyel-közzel valós problémáiról. Csakhogy ennek következményeit egész Európa elszenvedi. Számunkra éppen ezért a legfontosabb tanulság az, hogy nem érdemes a szavazókat mítoszokkal hergelni, mert egyszer eljön a pillanat, amikor ez csúnyán visszaüt. Évek óta hallgatták a britek, hogy milyen rossz az unió, hogy elviszik előlük a munkát a magyarok és a lengyelek, meg a hasonló butaságokat. Elég ezeket kitartóan ismételgetni, és beivódnak a fejekbe. Ezzel virtuális falakat és szögesdrótokat húztak a politikusok a társadalmi csoportok közé és köré, felelőtlenül, pusztán saját, rövid távú választási érdekeiket nézve. Közép-Európában pedig különösen vigyázni kell azzal, hogy milyen legendákból teremt a politikai kommunikáció virtuális valóságot. Ki ellen uszít, kit tesz meg célponttá és bűnbakká.