A nebulók esélyegyenlősége legkésőbb a felkészítő tanfolyamnál véget ér

 A szabad, demokratikus országban a törvény előtt vagyunk egyenlőek, s az a helyes, ha az esélyeink egyenlőségét biztosítja a társadalom minden olyan tevékenységben, ami közügy.

Felvételiznek a diákok. Persze, vannak sikerágazatok vagy annak vélt szakok, ahová hagyományosan többszörös a túljelentkezés. Azokon sokkal keményebbek tehát a kritériumok, így van rendjén, az elitekhez tartozás nem alapvető emberi jog. S a kemény kritériumok, a vizsgakövetelmények és a szűrések akkor igazságosak, ha valóban csak a tudást, mégpedig a közoktatásban megszerezhető tudást mérik össze az iskolák. Saját tapasztalatom, mennyi időbe került egy jó iskola felkészítőjét látogatni, gyakorló szülőként azt is megtudtam, mindez mennyibe kerül – pénzben, mi másban. Üptre nyílnak a jobb egyetemek keretében (vagy mellékesként, jó egyetemek mellett) az úgynevezett előkészítők. Nem kevés pénzt kérnek, s általában olyan dolgokra készítik fel a diákokat, ami nem volt a tanterv része a közoktatásban. S itt van a gubanc.

A közoktatás rendszerét még felvilágosult feudális uralkodók találták ki és vezették be, a polgári társadalmakban az esélyegyenlőség alfája és omegája a térítésmentes és mindenki számára elérhető közoktatás. Alapiskolától az első diplomáig. A közoktatás első tíz éve mindennek tetejébe kötelező, a tankötelezettséget törvény írja elő, annak megkerülése szankciókkal jár. A közoktatási intézmények első szintjéről a másodikra, az alapfokról a középiskolába már szűrővel jut be a nebuló, s ha a szűrő a képességek és tudás felmérése, rendben van. Ugyanígy az érettségi után a felsőoktatásban való részvétel állampolgári jog, s a szűrő csak és kizárólag a képességek és a tudás szintje lehet. Nem a szülő bukszája, társadalmi állása. Ha a közgazdasági egyetemre felvételizőnek van közgazdasági vizsgája, tehát olyan tantárgy tudásszintjét mérik, ami nem része a közoktatás középfokú intézményei tantervének, és a vizsgaanyag csak fizetett felkészítőn sajátítható el, akkor az egyetem demokratikus alapelveket sért. Ha építészeti vagy informatikai szakokra csak úgy lehet bejutni, hogy borsos, néha bentlakásos felkészítőn kell részt venni, az demokratikus alapjogokat sért. Sérti az esélyegyenlőséget, s egyben a szerényebb jövedelmű családok gyerekeinek minősített diszkriminálása. Nem demokratikus és egy szabad társadalomban nem helyes. Mérje az egyetem a belépők tudását és képességeit, állítson fel kemény kritériumokat, de csak olyan ismeretanyagból, amit a közoktatásban – ha rendesen tanult a nebuló – el lehetett sajátítani.

Persze, most mondhatják sokan, hogy egy értelmiségi család háromezres könyvtárának, egy gazdagabb család elektronikus eszköztárának birtokában eleve nagyobb eséllyel indul a gyerek, mint egy szegényebb, könyvtár, számítógép, internetkapcsolat nélküli családból. Ez igaz, az egyenlőtlenség ilyetén formája létezik, tudjuk. De ez még nem ok arra, hogy a természetesen jelen lévő egyenlőtlenséget intézményesítsük ott, ahol erre a társadalomnak sem oka, sem joga nincs. Arról nem beszélve, hogy nyomornegyedekben is születnek zsenik, feltalálók, lehet, hogy az egyikben éppen ma álmodik egy kölyök arról, hogy megmenti a világot az AIDS-től vagy a ráktól. Hát akkor kapja meg rá a lehetőséget!