A múlt visszaköszön a mában...

Az év végi ünnepi készülődés hangulatában kiadói szenzációnak számított Prágában Hašek könyvalakban eddig napvilágot nem látott írásaiból vett válogatás megjelentetése, az ugyancsak jó érzékkel időzített címmel: Když bolševici zrušili Vánoce (Amikor a bolsevikok eltörölték a karácsonyt). A nyilvánvalóan olvasói csaléteknek is szánt kötetcím egyébként joggal élt a hašeki életmű szövegkezelésében meglevő hézagok és visszásságok kínálta lehetőséggel.

A rendszerváltás előtti években egyebek között nem kerülhetett be az 1955 és 1973 között megjelentetett Hašek-sorozatba a mostani válogatás címadó tárcája. Igaz, Zdeněk Hoření, a Rudé právo akkori főszerkesztője az 1983-ban készült, Hašek újságírói szerepét elemző kismonográfiában utal rá, mint olyan írásra, melyet a csehszlovák légió kijevi lapjának, a Čechoslovannak a hasábjain még bolsevikellenes éllel tett közzé, de már azon az úton haladva, mely hamarosan a Vörös Hadsereg szibériai hadtestcsoportjának kötelékébe vezetett, ahol politikai biztosként és lapszerkesztőként politikai-szervező munkát végzett. A rendszerváltást megelőző évtizedekben ez mind zaklatott, önpusztító életmódja békés nyugvópontra kerülésének, mind pedig eszmei fejlődése kicsúcsosodásának számított. Persze az már korai halála után, a polgári Csehszlovák Köztársaság kommunistáinak is gondot okozott, miként magyarázza az 1920-ban történt hazatérése utáni, eufemisztikusan megtorpanásnak nevezett „dezertálást”, amikor a Szovjet-Oroszországban kapott pártutasítás helyett visszatért a kocsmai bohémvilágba, megjelent kedvenc kocsmájában, és ezzel vége szakadt a forradalmi hevületnek – ahogy ezt egyes kortársai látták. A bolsevikok vágyálmainak vonzereje nyilván nyomot hagyott Hašek szemléletében, melynek meghatározó vonása az antimilitarizmussal párosuló humanizmus és a demokratikus, a kisembert is felemelő viszonyok óhajtása volt. Viszont alighanem ennek nyomába eredve ábrándult ki sorra mihamar minden újabb eszmei áramlatból. Vannak, akik azt állítják írásai alapján, hogy tulajdonképpen egyetlen eszmében sem hitt, sőt mások szerint egyszerűen könnyedén hozzáigazította tollát a mozgalmas idők politikai széljárásaihoz. ĺgy a bolsevikok világának forradalmi igézete is csupán egy eszmei kiruccanást jelentett számára.

De mi is volt az 1917-es kijevi karácsonyról szóló tárcában?

Hašek ugyancsak helyesli benne, hogy a bolsevikok eltörölték a karácsonyt, mely ahogy írja, az örvendezés ünnepe. „Márpedig manapság a bolsevikok uralma vajmi kevés okot ad az örvendezésre és vidámságra.” Tételesen sorolja fel – némi szándékosság ihlette teátrális kioktató pózban – a bolsevikok „hozadékát” a sajtó és a meggyőződés szabadságától az intelligencia üldözésén át annak az állapotnak a megszüntetéséig, amikor még a Kerenszkij-féle negyvenrubelessel a zsebben az embert nem érte vád, hogy eleget vedelt már az osztályellenséggel együtt. „Szerencsére ez Ukrajnára nem vonatkozik, így hát megjelenhet ez a tárca. Ukrajna megmentette számunkra a maga köztársaságán belül a karácsonyt, sőt az ukrajnai urak addig mennek, hogy a karácsonyi ünnepek tiszteletére háromszorosára emelték a megvásárolható cukoradagot, úgyhogy minden polgár megvehet hat font cukrot, ha van rá pénze, ezenkívül még mindenki vehet darás lisztet. Hogy minek, nem tudom, de ha mindenki veszi, én is vettem belőle. Ami a cukrot illeti, hajszolom azt a hat fontot már a rendelet kiadása óta, de mindenütt az a felirat fogad, hogy Szachari nyet! Ha karácsonyig nem szerzem be ezt a hat fontot, nem tudom, mi lesz velem, mert Ukrajnában kezdenek rendet teremteni.”

A prágai polgárnak – otthonában elterpeszkedve a kényelmes fotelban és a napokon belül szétkapkodott Hašek-válogatást lapozva – lehet, hogy azonnal nem ugrott be: Hisz Hašek švejki csavarásokkal kifogott rajta, az írások többsége róla magáról szól. S ha szilveszter után helyrebillen a humorérzéke, s ha netalán a Vencel tér közelében egy főtt kukoricára támad kedve, valószínűleg gondolkodóba esik. Az utcai pult fölött ugyanis turistacsábítóan ott díszeleg a nyugatiak számára talán viccnek szánt ár: 1 (azaz egy) euró. Mellette alig látható a hazaiaknak szóló „kedvesség”: 30 (azaz harminc) cseh korona! S ekkor már minden bizonnyal fontolóra veszi: ne inkább egy másik bódénál adja ki ezt a pénzt (a Csehországban a szlovákiainál egyébként tudvalevőleg magasabb fizetések ellenére is), ahol az egykori hagyományos és minden időben olcsó szafaládé helyett sorakozó hamburgerek halma mögött egy pofa legolcsóbb sört is ugyanennyiért csapolnak.

A most közzétett Hašek-válogatásban természetesen vannak az első világháború előtt született írások is. S ezekből ki-kiloccsan a mai politikára freccsenő marólúg. Például abban az 1911-ből származó tárcában, amelyben a neveket csak maiakkal kellene felcserélni: bizonyos dr. Braxa képviselő miatt, mivelhogy átállt a konkurens párt parlamenti frakciójába és kizárták a pártjából, az a tagtársa is pórul járt, aki nemcsak hogy szóba állt vele, hanem ugyanabban a városrészben lakik, ugyanazt a kocsmát látogatja és ugyanolyan keménykalapot visel. ĺgy ő is „politikai munkanélküli” lett. Nos, tájainkon napjainkban a képviselők védelmében mégiscsak nagyvonalúbbak tudnak lenni a politikusok.

Érdekes módon a kötetben nem szerepel egyetlen magyar vonatkozás, illetve magyar szavakat tartalmazó közlemény sem. Pedig ezek bőségesen előfordulnak mind korai írásaiban, mind azokban, amelyek úgy születtek, hogy a honorárium minél gyorsabban elfolyhasson a csapszékekben. Ebbéli életvitele Hašeket leginkább Rejtő Jenővel rokoníthatja, akiről nem alaptalanul terjedt el, hogy többre tartotta az ötleteit, mint a tehetségét, és jobban ragaszkodott kalandjaihoz, mint az élethez. E nyugtalan csavargó hajlama csábította még diákként az akkori Felvidék területére, s tulajdonképpen első írása is a morva határon táborozó cigányokról szóló életkép volt. Hašek, ahogy ez megállapítást nyert, tudott – ha nem is hibátlanul – magyarul, hisz a kereskedelmi akadémia diákjaként tanárától, Petőfi, Madách és Arany fordítójától jelest kapott magyar nyelvből. Dobossy László két monográfiát is szentelt Hašeknek, s gondolatokban és eredeti felismerésekben roppant gazdag az a vizsgálódása, amely a Hašek-művekben előforduló magyar szavakat, kifejezéseket, családneveket és mondatokat vette górcső alá. Dobossy László szerint ezek alkalomszerűen kerültek Hašek írásaiba, fantasztikus emlékezőtehetségére hagyatkozva. Többször is szinte már cseh mondatelemmé válik bennük a katonai közegben gyakori, alighanem csak a magyar nyelvben meglevő káromkodás, mely a közösülés népnyelvi keresetlenséggel megnevezett földi körülményeit összefüggésbe hozza a Teremtővel. Dobossy László végül is arra a megállapításra jutott, hogy a magyar szavak stílusszínező szerepükkel is esztétikai minőséget nyertek Hašeknél, a groteszk abszurditás érzékeltetésének az eszközévé váltak, kiváltképp világhírű művében, a Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban harmadik, végleges változatában. Švejkkel kapcsolatban már közhellyé vált a magyarosan hirtelen haragú öreg árkásszal folytatott diskurálása arról, vajon minden magyar tehet róla, hogy magyar. A kijevi változatban Švejk még ezt a nézetet vallotta. A végleges szövegben viszont Vodičkának azt az esetét kommentálva, amikor a magyar huszárokkal történt összeakaszkodás után a „maródi szobán” kötött ki, ez a kijelentés egyaránt tekinthető a másság tisztelettartása iránti ragaszkodásnak és válhatott, úgymond, az internacionalizmus szinonimájává is. Érdekesképpen a múltban éppúgy, mint napjainkban figyelmen kívül reked Švejk ama megjegyzése, hogy barátjának nem kell különösebben csodálkoznia azon, hogy a huszárok, miután megkergették a kertek között, még alaposan helyben is hagyták, alaposan begurulva, hogy a borukat a kocsmában közben mások megvedelik. „Inkább mindjárt ott a kocsmában kellett volna, hogy elintézzenek, és azután dobjanak ki téged. Nekik is jobb lett volna, neked is, ha az asztalnál végeznek veled” – adott utólagos tanácsot Švejk. A múltban ugyancsak zavarhatta a hatalmat és ma sem lehet kellemes a politika számára a Švejk szavaiban rejlő képzettársítás a kisember kiszolgáltatottságáról és a nemzetek egymás elleni kijátszhatóságának a közép-európai népsorsra oly jellemző lehetőségéről.

Hašek és Švejk itt van közöttünk. Csak észre kell vennünk.