A múlt sötétsége

A gyertya is ma már inkább csak hangulati elem, nem az áramkiesést pótolja. De néha megtapasztaljuk a fényhiányt. És akkor elgondolkodunk. Egy kellemes társasággal a csehországi Dětenicében jártunk. A városka középkorinak berendezett szállodájáról és kocsmájáról nevezetes. Az udvaron egy akasztófán himbálózó csontváz fogad. A recepción, amit egy hatalmas páncélos alak véd, középkori öltözetű boszorkány sürgölődik, alpári stílusban beszél, mint az egész személyzet, például azt mondja a vendégnek, hogy ne pofázz, de ez direkt van, merthogy középkor. Halvány fények pislákolnak. Felbotladozunk az emeleten levő szobákba. A folyosókon széthullajtott szalma, a falon fáklyák égnek. Aztán a szoba! Gerendákból ácsolt ágy, durván vakolt falak, latrinának álcázott vécé – pontosan úgy ragad, mint azok a latrinák, amelyekre gyerekkoromból emlékszem, gyorsan rápakolom a fél vécépapírt –, kövekből rakott zuhanyfülke, a víz egy pléhkannán keresztül folyik. Nagyon hangulatos. Tényleg. Csak valami hiányzik. Hát a fény. Mert félhomály van a sötét középkorban. Vacsora a kocsmában. Megosztjuk első élményeinket, nem én vagyok az egyetlen, aki körbepapírozta a latrinát, és kollektíve megállapítjuk, hogy szörnyű, milyen sötét van. A több száz embert befogadó hodályban, ahova már hónapokkal előre kell helyet foglalni, annyira népszerű, fáklyák és gyertyák égnek, nem is látom rendesen, mi van az asztalon, a mellettem ülők arcát is inkább csak sejtem.A lángok a szemembe pislákolnak, megfájdul a fejem. Egyre inkább zavar a félhomály. Egyre inkább hiányzik a fény. Műsorok. Középkori zene, hastáncosok, boszorkánynőt vallató inkvizítorok, tűznyelő (az nagyon jó volt), hóhér, aki az áldozatának valami kanálfélével kikotorja a fél szemét, aztán meg élvezettel kitépi a nyelvét („mintha”, de így is szörnyű). És az a félhomály. A szobában is meresztgetem a szemem, mert alig látom az ágyat. Végre bebújok a kétmázsás dunyha alá. A szomszédban valaki éktelenül horkol. Ganéjszagot érzek, csak nem azzal permetezték be a gerendákat, hogy még élethűbb legyen? Éjfélkor a hangszóróból kutyanyüszítés, kísérteties hahota és boszorkányhangok hallatszanak. Büdös van. Horkolás. Sötét. Elég! Ám reggelre kisüt a nap. A világosság beárad a pici ablakokon. De jó, hogy nem a középkorban élünk! Bár két nappal később a hírhedt terezíni koncentrációs táborban újra megtapasztaljuk a sötétséget. Pedig az már a huszadik század.