A moszkvai kakukktojás

<p>Moszkvában a szovjet időket idéző gigászi katonai díszszemlével emlékeztek meg a második világháború végéről, állítólag közel negyedmillióan masíroztak a Vörös téren. Ám nem a tömeg számított igazán, hanem a meghívást elfogadó politikusok, közülük is különösen az európaiak, hiszen ők voltak Putyin kalapján a bokréta.</p>

 Hiába volt ott a kínai államfő, a média azt figyelte, ki jött el az EU-ból. Az az uniós tagállam, amely hajlandó volt legfelsőbb szinten képviselni magát, nagyon fontos üzenet küldött Brüsszelbe és egyben Moszkvába is. Mégpedig azt, hogy Putyin Oroszországával nincs az égvilágon semmi baj, simán el lehet menni hozzá parolázni.

Robert Fico volt az egyetlen uniós kormányfő Moszkvában, miután a görög miniszterelnök az utolsó pillanatban lemondta a látogatást. Rajta kívül Miloš Zeman volt jelen, de a cseh államfőt valószínűleg nem tekintik teljesen komoly politikusnak, Robert Ficót viszont igen. A közelmúltban még a magyar média is gyakran Orbán Viktorral állította szembe Ficót, hogy míg a magyar miniszterelnök folyamatosan behódol az oroszoknak, a szlovák kormányfő nagyon jól lavírozgat. Eddig sose sikerült egyértelműen rábizonyítani, hogy Moszkva felé húzna a szíve. Most viszont Orbán tudta, miért nem megy Moszkvába, miért csak a külügyminiszterét küldte el. Magyarországnak elég sok magyarázkodni valója van, így megértették, hogy a moszkvai kirándulás tényleg csak olaj lenne a tűzre. Ficónak ilyen problémája nem volt, így aztán a szíve szerint cselekedett. Miroslav Lajčák külügyminiszternek eddig mindig sikerült meggyőznie az uniós és az atlanti partnereket, hogy Szlovákia pontosan tudja, hol a helye, ám most neki is egy kicsit többet kell majd magyarázkodnia főnöke miatt.

Ha csak a világháború befejezésére emlékeznénk, egy nagyon fontos rendezvényről lenne szó, ahol igenis illene részt venni minden ország vezetőjének, amelyet hetven éve a Vörös Hadsereg szabadított fel. Szovjet katonák milliói haltak meg azért, hogy Európában béke lehessen. Ám ez a mostani parádé nem erről szólt. Az, hogy a békét katonai eszközök felvonultatásával ünneplik, már önmagában nonszensz. Ahogy az is, hogy az ünneplő ország alig egy éve foglalt el egy területet a szomszédjától, és azóta is a vele harcoló szakadárokat támogatja. Emellett Putyin arról is beszélt, hogy meg kell változtatni az egypólusú világot, Moszkva sokkal több tiszteletet érdemel. S ha politikai és gazdasági eszközökkel ezt nem tudja elérni, erre valószínűleg katonai eszközökkel is hajlandó lesz. Ennek a propagandának a támogatására jelent meg Moszkvában Robert Fico – hiába mond bármi mást. Ezzel nagyon komoly gondot okozott Szlovákiának, amit nehéz lesz orvosolni. Csak reménykedni lehet, hogy nem kell olyan felesleges felajánlásokat tennie, mint Magyarországnak az Iszlám Állam elleni katonai együttműködés terén, hogy bizonyítsa, kinek az oldalán áll.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?