A második forduló

Ha nem tudnám, hogy szombaton vagy kutyáknak dobom szavazati jogomat, vagy pedig Vladimír Mečiar és Ivan Gašparovič között választhatok, azt írnám, hogy nagyon visszataszító politikai pocsolya képződött abból a könnytengerből, amit a jobboldali kormánykoalícióval rokonszenvezők ontottak azóta, hogy kiderült: Eduard Kukant a voksolók kiakolbólították az elnökválasztási küzdelemből. Ezért „csak” így minősítem a Kukant elsiratók által produkált sós dagonyát: teljesen összhangban van a szlovákiai politizálás minőségével. Néhány nap múlva végkifejletéhez ér ez a kutyakomédia. Aki kettejük közül bevonul az elnöki palotába, nem lesz összehasonlítható Tomáš G. Masarykkal. Václav Havellel vagy Göncz Árpáddal se szabad őket egy napon említeni. Egyikük legfeljebb arra az emberre emlékeztet, aki 1992 végén szintén ott volt Csehszlovákia szétrombolásánál, és aki szintén államfő lett. Tucatnyi érvet lehet felsorolni, hol lett elfuserálva a közvetlen elnökválasztásról szóló törvény. Csak találgathatjuk, hogy a törvényhozók szándékosan fogalmazták-e úgy a paragrafusokat, hogy a jelölés, majd az agitáció úgyszólván kizárólag politikai pártok akaratát tükrözze. Számolgathatjuk, hogy az államfő csekély jog- és hatáskörét figyelembe véve hány, politikai párthoz nem kötődő akadémikus, egyetemi tanár, művész bizonyulhatott volna „udvarképesnek”, a lakosság döntő többsége által elfogadhatónak. De nem, a törvényalkotók úgy görbítették a paragrafust, hogy a jelölésnél az eredményt ígérő kezdeményezés pártirodákból induljon ki.

A Kukan bukása miatti összjobboldali siránkozásban senki nem meri így feltenni a kérdést: hasznára vált volna az országnak, ha a csődöt mondott Dzurinda jelöltjének államfővé választásával fél évvel, netán két esztendővel meghosszabbodik a koalíció haldoklása?

Sejthető, hogy szombaton mekkora lesz a voksolási kedv. Viszont azok számára, akik mégis élni akarnak alkotmány által szavatolt jogukkal, talán tájékozódási pontot jelenthet néhány tény. Magyar szempontból nem hagyható figyelmen kívül, hogy a fináléba került két jelölt közül melyik paktált le egészen leplezetlenül a szélsőséges szlovák nemzetiekkel. Gašparovič hajlandó volt elfogadni a legszélsőségesebb nacionalista irányzatok támogatását. Mečiar a megmondhatója, hogy mit képes produkálni az a szövetség, amelyet velük alakítanak ki. Amikor arról van szó, hogy a HZDS elnöke 2004-ben már nem az a politikus, aki 1994-ben volt, a messzebb látó elemzők ezen nem többet és nem kevesebbet értenek, minthogy Mečiar már ezerszer megátkozta azt a pillanatot, amikor szóba állt a nemzetiekkel. Gašparovič nem tanult a történtekből, még csak ezután tapasztalja meg, velük szövetkezve hogyan lehet leégni. Nem vitás, hogy kettejük közül melyikük inkább érdekelt a szalonképessé válásban, illetve hogy e tekintetben melyikük tehetségesebb. Gašparovič olyan egyetemi docens, amilyenből az aprócska Szlovákiában is van legalább háromszáz. Tucatember. Nincs kizárva, hogy Mečiar már azt tanulmányozza, hogyan lett 1849 és 1916 között egy véres kezű zsarnokból Ferencjóska. Alaposan meg kell magát csípnie, ha a módszert le akarja koppintani.