A laza olasz lazítana

GÁL ZSOLT

Az Európai Tanács elnökségét fél évre átvevő Olaszország új, népszerű, fiatal és ambiciózus kormányfője, Matteo Renzi persze másként fogalmaz: az EU részéről megkövetelt fiskális szigort enyhítené, rugalmasabban értelmezve a szabályokat, valamint a növekedésre és munkahelyteremtésre helyezné a hangsúlyt. A megszorításokról, mert a helyzet mostanra stabilizálódott. Itt újra visszaköszön a hamis dilemma: megszorítások vagy növekedés? Csakhogy a kettő nem egymás reális alternatívája. Ez egy csapda, aki belesétál, az csak egyféle választ adhat, vagy rituális politikai öngyilkosságot követhet el („én a megszorítások mellett vagyok”).

Nézzük kicsit a tényeket: az olasz gazdaság már két évtizede minimális mértékben növekszik, állandósultak a magas költségvetési hiányok, egyre dagadt az államadósság. Az 1997-ben elfogadott Stabilitási és Növekedési Paktumban rögzített, a GDP 3%-án meghúzott maximális deficithatárt Olaszország rendre (2007 és 2008 kivételével) megszegte. De mert a paktumot 2005-ben flexibilisebbé tették és egyébként is rugalmasabban értelmezték (ismerősen hangzik?), egyetlen szankció sem követte az áthágását (nem csak Olaszország esetében). Ez az egyik oka, hogy a válságba az olasz állam a GDP 106 százalékának megfelelő adósságszinttel lépett be és ezt – köszönhetően a korábbinál is magasabb államháztartási hiányoknak – sikerült mostanra 135 százalékra feltornáznia.

Igen, ennek az országnak a kormányfője beszél az EU soros elnökeként a szabályok lazításáról. Mert a helyzet mára stabilizálódott… De akkor tegyük is gyorsan hozzá, hogy számos fontos tényező jóvoltából stabilizálódott, de az olasz költségvetési politika véletlenül sem tartozik ezek közé. Az eurósáncok, az amerikai jegybank mennyiségi lazítása és az Európai Központi Bank (EKB) akciói csendesítették le a helyzetet. Köztük az EKB szintén olasz elnökének, Mario Draghinak a kijelentése, aki 2012 forró nyarán, amikor az eurózóna szétesése veszélyes közelségbe került, a bank új, pénzügyi lazítást célzó OMT programját bemutatva nyilatkozott úgy, hogy bármit megtesznek a közös pénz megmentéséért. A stabilitáshoz hozzájárultak a szigorúbb uniós szabályok is, amiket most az olasz elnökség enyhítene. Ezzel persze épp a törékeny stabilitást áshatja alá.

Ha Renzi és a hasonló gondolkodású politikustársai (akikből jócskán akad) tényleg növekedést akarnak, akkor talán vegyenek példát az EU utóbbi három évben leggyorsabban növekvő gazdaságaitól. A balti országokról van szó, amelyek messze a legdrasztikusabb megszorításokat alkalmazták a válság idején, főleg a kiadási oldalon (az állami költekezés lefaragása, értsd: spórolás). A recept kegyetlenül egyszerű: először megszorítás, aztán növekedés.

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója