A kormány már csak a centit vágja

Akár komoly állami támogatásra is számíthatna Ľudovít Kaník munkaügyi miniszter. Legalábbis ha végignézzük, milyen súlyos milliárdokat kaptak az ezer munkahelynél többet ígérő külföldi cégek az elmúlt években, akkor a Szél nevű akciója ennél sokkal hatékonyabb volt. Nem azért, mert átlagban minden hatodik ellenőrzés során találtak illegális munkavállalót. Ennél sokkal komolyabb az a mintegy harmincezer alkalmazott, akiket április elejétől villámgyorsan bejelentettek. Egy lépéssel megint közelebb kerültünk ahhoz a helyzethez, amikor a társadalom minden tagja nagyjából teljesíti a kötelezettségeit. Mert nem csak arról kell vitatkozni, hogy mennyire magasak a társadalombiztosítási elvonások, hanem arról is, milyen ország az, amelyben csupán a lakosok egy része tesz eleget kötelességének, sokan pedig csak élvezik az ezekből következő előnyöket. Szép dolog a szolidaritás, fontos európai értékünk, és nem is szabad lemondani róla, de azért még sincs rendben, ha egy ötmilliós országban százezrek merítik úgy a társadalombiztosítás forrásait, hogy közben szinte semmit sem tesznek működéséért. Kaníkról mindenkinek meg lehet a véleménye, annyit azért ismerjünk el, hogy a miniszterek közül valószínűleg ő tett a legtöbbet a közös teherviselés visszaállításáért. Ha már viszont tisztázódik a kép, akkor itt az idő a következő lépés megtételére. Nálunk azért annyira magasak a társadalombiztosítási járulékok, mert az országot éveken keresztül úgy működtették, hogy fejték, akit lehetett, a többiekkel, akik általában azonosak a választásokon egyszerű eszközökkel befolyásolható polgárokkal, pedig nem törődtek. Most, hogy tisztázódik a kép, elvárnánk, hogy újragondolják a járulékbefizetés rendszerét. Azt már lassanként bevallják, hogy egyes területeken hatalmas többletek képződnek, de ezt egyelőre nagy boldogan lenyeletik a rendszerrel.

A héten a betegsegélyről hallhattunk új adatokat, ezekből arra következtethettünk, hogy tájainkon is visszaszorulóban az ún. fóliabetegség, azaz az önkényes hosszú hétvége. Arról viszont nem tudunk, hogy ha már alig-alig támaszkodunk a betegsegélyre, akkor ennek megfelelően csökkentenék a kötelező befizetéseket. Talán majd a választások után, amikor az új kormány új lendülettel veti bele magát a munkába. De ez sem biztos. Legalábbis a hatalomba oly nagy hévvel törekedő Robert Fico sem ütötte le a labdát. Ő a társadalombiztosítást úgy kerülgeti, mint macska a forró kását, ezen a területen még nem ígért semmi bombasztikusat. A héten is inkább a nyugdíjreformot támadta, ígérgetett nagy hévvel marketingkampánya célcsoportjainak. Ennek viszont már örülünk, hiszen felszámolni a rendszert azért ő sem akarja, a részletekkel kapcsolatos vita pedig a normális politikai élet része. Ennél sokkal figyelemreméltóbb, hogy az ifjú politikai titán egyetlen szóval sem említette a nyugdíjrendszerbe beépített esztelenségek felszámolását.

Ennek tipikus példája a Rusko gazdasági miniszter nyomására beépített kötelezettség, hogy a pénzünk egy részét hazai értékpapírba kell fektetni. Ez nyilvánvaló butaság, ami csökkenti megtakarításaink hozamát. A kormánykoalíció egy ideig ígérgetett valamiféle korrekciót, de amióta már csak a centit vágja, erről is mélyen hallgat. Nyilván nem véletlen, hogy e témában Fico is hallgatag, valószínű, hogy akik Ruskót meggyőzték, azok hozzá is megtalálják az utat. Mi ehhez csak annyit teszünk hozzá, hogy amíg Fico nem harcol a megtakarított pénzünk minél nagyobb mértékű kamatoztatásáért, addig a nyugdíjreform reformjával kapcsolatos többi ígéretének sem kell nagyon hinni.