A konok kisgida

Nagyjából ez a három megállapítás uralta a szlovákiai kormányzati közbeszédet, miután Brüsszelben az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta a 2013-as gazdasági előrejelzését. Az előrejelzés szerint Szlovákiában tovább nő a munkanélküliség,  és az államháztartási hiánycélt sem teljesítjük. Hihető. A kormányzat a munkajogi szabályozás módosításakor abból a feltételezésből indult ki, hogy a munkaerőpiacon a munkaviszonyon kívül munkát vállaló emberek majd szépen befizetik az adót, a járulékokat, és mindjárt jobb lesz. Csak azzal nem számolt – vagy ha igen, jól titkolta –, hogy a mellékállásokból, kényszervállalkozásokból nem lesz munkavállalói, alkalmazotti státus. Tehát ha valaki részmunkaidőben a száz eurójából hazavitt nyolcvanat, az új szabályozás szerint hazavisz hatvanat, akkor majd önként és dalolva vagy nyögve és káromkodva, de a munkaerőpiacon marad. Lehet, van ilyen réteg is, a kényszerpálya az kényszerpálya, a családnak enni kell adni. Viszont a munkáltatók jelentős része azt mondta erre, hogy nem hajlandó sem bruttósítani, sem járulékokat fizetni, mert nincs miből. A mellékállásokból még részben sem lett főállás, a kényszervállalkozók pedig megrendelés nélkül maradtak. 

Ha bajban a gazdaság, akkor a fellendülés útját kell választani, mondta sokszor, de mindig ellenzékben a jelen kormányzat, főleg, ha a közkiadások csökkentését tervezte az akkori kormány. S igaza volt. Csakhogy míg a távközlés és energetika magánosítása, a szerelőcsarnokok beédesgetése soha nem látott fellendülést eredményezett – igaz, akkor még szép idő volt Európában –, addig a legrosszabb olvasatú, álszakszervezeti lózung, mely szerint mindenkinek állásban kellene eladnia a munkaerejét, csak leépítéseket hozott. Várható, de a kormány által vakon tagadott módon. Vissza az alaptételhez: ha bajban a gazdaság, a fellendülés útját kell választani. Tehát liberalizálni kell a munkaerőpiacot, hogy rugalmas legyen, hogy a munkahely elvesztésével alternatív megoldásokat találjanak a családfenntartók, mert a talán rossz és bizonytalan munka még mindig jobb, mint az évekig tartó, demoralizáló otthon ülés, a feleslegesség érzésével. A talán rossz és bizonytalan munkahely is adó- és járulékbefizetés az államnak, míg a munkanélküli kétszeres veszteség: egyrészt nem ad a közösbe, másrészt elvisz belőle.  Elég legyen hát a keményfejű kiskecske játékból, abból a kommunikációs lózungból, amely nem akarja észrevenni és nem akarja korrigáltatni a döntéshozók hibáit. A kormányfő választói – sajnos – olyanok, hogy bármit mond nekik, elhiszik. Akkor meg mondjon nekik igazat, korrigáljon a rossz döntéseken és még sikerkormányfő is lehet belőle EU-szerte. (Aki nem őt választotta és nem kedveli, elviseli a sikerét, mindannyiunknak jó lehet ugyanis.) De ha még sokáig játssza a konok kecskegidát, akkor vagy  lezuhan a pallóról, vagy saját választói kergetik el – mint Mečiart. Persze, ez a forgatókönyv nem is olyan rossz, ha az „utánam a vízözön” jelszó érvényesül. De van egy szépséghibája: a vízözön mindenkit elvihet. Azt is, aki a kormányzása utáni időkre kalkulálta.