A kézfogás

A társadalom felének tehát büszkeségből, a másik felének undorból marad meg ez a fotó az emlékeiben. Érdemes egyébként az orosz fél által publikált jó pár perces videót is megnézni az esetről – nemcsak azért, mert tényleg katonai műveletet mond Orbán a teljes másfél éves NATO-küzdelembe jól belerúgva, hanem a két vezető közti testbeszéd is elképesztően árulkodó. Nem lövöm le a poént, de nézzék meg, hogy ki kinek (nem) néz a szemébe, hogyan ülnek, milyen az intonáció. Sokkal izgalmasabb, mint bármely cikk.

A találkozó célja mindkét vezetőnek részben az volt, hogy bizonyítsák saját támogatóiknak, hogy nem elszigeteltek. Ehhez rendkívül kapóra jött Hszi meghívója, hiszen mégiscsak a kínai stratégiai befolyásolási eszköz, az Út és Övezet tizedik szülinapját ünnepelték sokadmagukkal. Másrészt, Putyin amúgy is nehezen utazhat a világ nagyobb felébe, amely országok a Nemzetközi Büntetőbíróság tagjai, hiszen ott elvileg letartóztathatnák – így akár Magyarországon is, legalábbis jogilag ez lenne az elvárás. Egy nagyon másik történelemben és dimenzióban, ha nem azokat a döntéseket hozta volna meg ez a két vezető, amelyeket meghozott, ez a találkozó történhetett volna Brüsszelben, egy NATO-csúcs mentén, hiszen Oroszország stratégiai partner volt – amíg maga nem kezdett háborúba 2014 óta.

Orbán Viktor a pekingi kalandért cserébe kihagyta az uniós vezetők válság-videótalálkozóját is, ami persze inkább szimbolikus, de annak erős. Fokozza a szimbolikát, hogy pénteken egyébként USA– EU csúcs lesz.

Ne tagadjuk el, a nemzetgazdaságok a politikai széljárások változó irányai mellett is szeretnek üzletelni. Ez a gazdasági alrendszer logikájából egészségesen következik. Az USA, az EU azon ügyködik, hogy olyan ösztönző-támogató rendszereket építsen ki, amelyek a geopolitikai preferenciákat képesek leképezni a piaci szereplők körében. Mert egyébként az orosz szankciók megkerülése, a csempészés, papírozással eltakarás, adóoptimalizálás és társai mind következnek maguktól.

Ezzel annyit akarok mondani, hogy az üzlet persze nem állt meg az USA és Kína között sem, ahogy a németek is foggal-körömmel kapaszkodnak a kínai piacba – még. A nagyobb kérdés most az, hogy miért kell szimbolikusan erősíteni a stratégiai ellenfél / kihívó kommunikációját? Miért kell fotóalkalmat adni Putyinnak, Hszinek? Mégiscsak az egyetlen uniós vezető Orbán, aki elment erre a fórumra. Lehetne akkor is üzletelni, ha kommunikációban más irányt képviselnénk. De jobb lesz-e az üzlet attól, ha szimbolikusan is kifizetjük a másik felet? Egész pontosan, kinek lesz ettől jobb az üzlet?