A Híd és az MKP – féllábú ólomkatonák

Aki felületesen ismeri, vagy csak Magyarországról követi a felvidéki közbeszédet, talán azt gondolná, hogy az előbbi egy hidas politikust, utóbbi pedig egy MKP-st rejt. Pedig fordítva van: esetünkben a „párbeszéd embere” Farkas Iván MKP-s politikus, aki a nyitrai megyei választásokra készülve szerepel a szlovák médiákban; utóbbi pedig Bugár Béla, a Híd feje, aki a liberális újságírás egyik fellegvárának, a Denník N című napilapnak ment neki. Az ok: a lap újságírója egy címben felsorolta a megyei választások jelöltjeit, de Farkas Iván neve helyett csak annyit írt, a „magyar”. Ez volt az ok, ami miatt Bugár egy paprikás hangvételű olvasói levelet írt a lapnak. 

Az ügy kapcsán lehetne örülni annak, hogy végre van valami halvány, véletlenszerű jele az MKP–Híd közös vitézkedésnek. De mint apró, nüansznyi eset, jól mutatja azt is, mennyire természetellenes, hogy egymással szembeállítódik az MKP „harcias”, érdekvédő imázsa a Híd „kompromisszumos”, együttműködő imázsával. Mintha vagy-vagy kéne e kettő között választani a politikában, mintha az érdekvédelem kizárná az együttműködést, és fordítva.

A Híd már létrejöttekor azzal próbálta magát megkülönböztetni az MKP-tól, hogy ő az „együttműködés pártja”; az MKP pedig ezután akarva-akaratlan belesodródott az „érdekvédő” szerepbe.

Pedig a kisebbségi politizálásnak ez a két fő alapelve – az érdekvédelem és az együttműködés – igazából nem választható el egymástól élesen. Nyilván szükség van az érdekvédelemre és az együttműködésre is, illetve e kettő olyan elegyére, amit az aktuális politikai helyzet megkövetel, és amire a többségi társadalom attitűdjei lehetőséget adnak. És az is látszik az utóbbi 100 év kisebbségi politizálása révén, hogy hirtelen, váratlan áttörést ezzel sem lehet elérni, inkább tyúklépésben lehet csak haladni. Az MKP és a Híd szembenállása azt a hamis látszatot keltheti, hogy a kooperatív és a konfliktusos politikai magatartás egymást kizárja. Pedig mindkét párt maga is a kooperációnak és a konfliktusvállalásnak az elegyéből építkezik. Az egész mostani helyzetben tehát csak az az értelmetlen, hogy a két párt egymás mellett, sőt egymással szemben, parallel keresi a megfelelő politikai elegyét a kooperációnak és a konfliktusnak, és nem együttműködésben, szövetségben, netalán egyetlen pártszervezeten belül – ahogy volt ez 1998 és 2006 között. Akkor a felvidéki magyaroknak volt egy ólomkatonájuk, amiből mára két féllábú ólomkatona lett. 

Egy szó mint száz, nem szabadna, hogy lekerüljön a napirendről az együttműködésnek a kérdése, illetve annak a kérdése, hogy egyáltalán minek mennek a magyar szavazatok két irányba Szlovákiában. Sem egy héttel a regionális választások előtt, sem egy héttel utána nem lehet azt mondani, hogy ez a kérdés nem aktuális – ez a kérdés mindig aktuális.