A hét eseménye: Uborkaszezon helyett válság

Az SNS kiszámíthatatlan elnöke egyszerűen felmondta a koalíciós szerződést, amiből viszont mindenki számára világos volt, hogy a valóságban nem akarja megdönteni a kormányt, csak egy nagyszabású színházi produkciót ad elő. A kánikula ellenére tehát meg kell őriznünk a hidegvérünket, hiszen koalíciós válságból nem egyet megéltünk már. Például az első Dzurinda-kabinet idején, amikor a baloldal, összefogva az ellenzékkel, megváltoztatta a közigazgatási reformot, s létrehozta az értelmetlen nyolc megyét. Vagy amikor a baloldal – név szerint az SDĽ- és parlamenti elnök Jozef Migaš – megszavazta a Dzurinda-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt, mely kormánynak saját pártja is tagja volt. Mellesleg már akkor észlelni lehetett annak a jelenségnek az ismérveit, amely ma teljesen természetes, azaz, hogy a kormányválságot kiváltó vitás kérdésekről a nyilvánosság csak találgatni tud. Ma a politikusok meg sem próbálnak úgy tenni, hogy a konfliktus hátterében esetleg elvi kérdések vagy véleménykülönbségek  lennének. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a válság röviddel azután következett be, hogy fény derült a kutatásra szánt EU-s pénzek kétes elosztására, ami az SNS-es oktatásügyi minisztérium hatáskörébe tartozik. S ahelyett, hogy a helyzet jóvátételére vagy a miniszter menesztésére került volna sor, azt halljuk, hogy Plavčan miniszter és az egész SNS kompromittálását tulajdonképpen Fico környezete idézte elő.  A zárt ajtók mögül kihallatszanak a befolyás és a pénzforrások körüli viták foszlányai. Így ha a polgárokat a válság bármiben is megerősítette, akkor az a meggyőződés, hogy a politika egy piszkos, színfalak mögötti játszma, amelyre nincsenek semmilyen hatással. Így könnyen megeshet, hogy a politikában járatlan, ám annál ambiciózusabb Danko akaratlanul is olyan folyamatokat indíthat el, amelyek előreláthatatlan, és határozottan nem pozitív következményekkel járhatnak.