A gyűlölet földje

<p>Ha azt mondják, hogy négymillió szegény él az országban, miért követelik, hogy vasárnap is lehessen vásárolni? &ndash; ezt az igen frappáns mondatot böffentette ki a magyar parlamentben L. Simon László, aki egyfelől államtitkár a Miniszterelnökségen, másrészt József Attila-díjas költő, akiben ugyebár, mint a költőkben általában, igen intenzíven dolgozik a lélek. Látszik ez ebből a szociálisan túlfűtött kijelentésből is, amiért jobb helyeken addig sem tart az államtitkári megbízás, míg az illető elhagyja a törvényhozás épületét.</p>

De Magyarország nem „jobb hely”, sőt. Kormányzati bunkóságnak itt következménye még nem volt, illetve ha mégis, akkor legfeljebb olyan, hogy írtak egy törvényt, amely az otrombaságot kétharmadba véste.

L. Simon költő pedig amúgy is a nagy mondások Usain Boltja, ő volt az is, aki ki bírta fejteni zseniális gondolatmenetét arról, amely szerint Magyarországnak azért nem kell nap-, illetve szélenergiában gondolkodnia, mert a magyaroknak éjszaka is kell áram, amikor ugyebár nincs nap, meg akkor is, amikor nem fúj a szél. Mondom, egy zseni.

De a jelek szerint Orbán Viktornak és szűk körének éppen ilyen zsenikre van szüksége. A vidékfejlesztési minisztérium államtitkára például a majdani határkerítés nyomvonala közelében a kormánypropagandával amúgy is feltüzelt gazdáknak arról értekezett, hogy a menekültek a kolbászos szendvicseikkel behozzák a sertéspestist az országba.

Hogy az ide érkezőknek úgy 99,99 százaléka muszlim, aki nem esznek disznóhúst, az nyilvánvalóan eszébe sem jutott, vagy ha igen, nem zavarta, neki mondani kellett valami oltári riasztót. Olyat, amire a magyarok éppen úgy reagálnak, ahogy azt a kormány elképzeli. Nagy István sertés- és vallásügyi szakértő mondatai után nem sokkal jött is a remélt színvonalú válasz: hogy hát mennyire borzalmas az, hogy a menekültek megzavarják az erdőkben az őzek üzekedését! Kell ennél több? Szex és Armageddon!

A miniszterelnök szobájában pedig mindeközben elégedetten dőlhet hátra a kormányfő és tanácsadói csapata: megcsinálták, megint megcsinálták. Pár hete még ott tartottak, hogy a Fidesz zuhan, ha nem változtatnak a hangvételen, akkor innen nincs megállás. Akkor nem hogy a 2018-as választási siker kérdéses, de az is, kihúzzák-e addig valahogy.

Nézzük, mi volt akkoriban napirenden: mindennaposak lettek az ápolónők fekete ruhás tüntetései; a brókerbotrányok villámai mind közelebb csapódtak be a kormányzók köreihez; Orbán Viktor veje sorra nyert el közbeszerzéseken hatalmas üzleteket; a vasárnap bezárt boltok mind többeket kezdtek irritálni; kiderült, milyen nagy múltú egyetemeket akar szétcincálni a kormány, hogy ezzel a saját maga által létrehozott mamutot erősítse.

Na, ezekről ma már senki sem beszél. Ma már csak menekültek vannak, illetve kormányzati szintre emelt embertelenség és ostobaság, amelynek egyetlen táptalaja lehet, a gyűlölet meg a gonoszság. Ez pedig a magyar társadalomban dögivel van. Tudták ezt jól Orbánék, és megcsinálták. Tényleg megcsinálták.

A szerző magyarországi publicista

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?