A groteszk ünnepe

Minderről az MTI olyan hangnemben számolt be, amilyen legutóbb az 1980-as években volt jellemző a baráti, sőt testvéri látogatások kapcsán.

Még szembetűnőbb volt, hogy Orbán Viktor a Békemenet valóban hatalmas tömege előtt katonák gyűrűjében beszélt. Mégpedig harcról, „hadrendbe állásról”, küzdelemről, a „gyarmatosítási kísérlet” visszaveréséről. Nehéz a béke, a harc és a katonák kapcsán nem asszociálni a „békeharc” kifejezésre. Ami meg persze maga a groteszk.

Nem mondott Orbán semmi újat, igazából ez nem is lett volna logikus. Jól bejáratott üzeneteit sulykolta. A miniszterelnök folyamatosan életben tartja az ellenségképet, hogy aztán harcolhasson ellene. Fő ellensége a kommunista, az meg tulajdonképpen bárki lehet, lesz, aki a Fidesszel szembekerül.

A baloldali-liberális ellenzék tagjai meg tulajdonképpen jól összevesztek egymással az összefogás jegyében. Ez sem kevésbé groteszk. Az alaphelyzet az, hogy a két legjelentősebb párt szövetséget kötött egymással, a többiekkel meg nem. Utóbbiak követelik a bebocsáttatást. Pontosabban, a fő kimaradó, Gyurcsány Ferenc kettős ellenzéki szerepbe navigálta magát: felszabadultan ostorozza Orbánt, meg egykori szövetségeseit, az MSZP-t és Bajnait. Arra törekszik, hogy ha már így alakult, akkor a DK-t e kettős ellenzékiséggel a parlamenti küszöb fölé tolja. Ha ez megvalósul, akkor majdnem mindegy neki, hogy virágesővel bevonulhat a közös lista kapuján vagy egyedül bejut az országgyűlésbe. Ezzel szemben az MSZP és az Együtt, köszönik szépen, továbbra sem kérnek egy újabb partnerből, akinek adniuk kellene valamit. Személyesen Gyurcsány Ferencből meg még annyira se.

Világos volt, hogy ezek után nem lehet feszültségmentes október 23-a. Azt persze nem lehetett előre látni, hogy a feszültség milyen formában tör majd felszínre. Végül Mesterházy Attilára zúdult az összefogást akarók dühe, akik – még mindig az összefogás jegyében – végighallgatni is alig voltak hajlandók az ellenzék legnagyobb pártjának elnökét. Az MSZP és a DK összerúgta a port: a szocialisták provokációról, a DK hisztiről beszél. Az ellenzék híveiben meg felmerül, hogy ha egy demonstrációt sem sikerül békésen megoldani, miképp tudnának nagyobb léptékű ügyekben együttműködni. És akkor minek is követelni az összefogást?

Illúzió volt azt hinni, hogy október 23-a önmagában gyökeres fordulatot hozhat az ellenzék belviszonyaiban. Azt azonban talán senki sem gondolta, hogy tovább lehet távolodni egymástól. Mégis sikerült.

A szerző magyarországi politológus