A galántai botrány

<p>A galántai Čistý deň akkreditációjának meghagyása nem nevezhető másnak, mint botránynak. Egyben figyelmeztetés minden szerencsétlennek, aki az állami szociális háló ölelésében találja magát: ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!</p>

A pátosz nem véletlen. A Čistý deň-ügy ugyanis az állam legsúlyosabb hiányosságára mutat rá: arra, hogy nem képes, és nem is akarja védelmezni azokat, akik nem tudják magukat védeni. Ez rosszabb, mint a korrupció, a gyenge iskolaügy vagy a tehetetlen bíróságok. Azért is, mert itt nem pénzről van szó, hanem arról, hogy nincs meg a politikai akarat ahhoz, hogy az állam felülbírálja saját szerveit, ha ezzel esetleg saját hibáira is rámutatna. Nem más ez, mint az állam kudarca, annak legkristálytisztább formájában. Mert mi is az állam legfontosabb funkciója, ha nem a gyengék védelmezése…

Hibákból akad itt bőven. Mégpedig a rendszer valamennyi szintjén, s ez a legaggasztóbb. Ezt koronázta most meg a minisztérium a döntéssel, hogy nem zárja be az intézetet.

Hogy hasonló döntés fog születni, azt sejteni lehetett, s jelentek is meg ilyen célzások e hasábokon. Akkor azonban azt vártuk, legalább pro forma szankcionálják az intézetet, hogy „valamelyest kielégítsék az igazságtételt követelő nyilvánosságot, de úgy, hogy az nem fog nagyon fájni a felelősöknek”. Nos, tévedtünk.

Igaz, csaknem fél évig tartott Ján Richter miniszternek, míg összeszedte a bátorságot, és felmentette az intézetet. Nyilván médiatanácsadói úgy ítélték meg, elég régi már az ügy ahhoz, hogy újra felkorbácsolja a kedélyeket.

A Fico-kormány ezzel a döntésével újra azt bizonyítja, semmibe veszi a polgárok érdekeit, s csakis saját gazdasági, s ez esetben inkább politikai érdekei a fontosak számára. Még akkor is, ha ennek szorult helyzetben lévő gyerekek az áldozatai.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?