A galántai botrány

A pátosz nem véletlen. A Čistý deň-ügy ugyanis az állam legsúlyosabb hiányosságára mutat rá: arra, hogy nem képes, és nem is akarja védelmezni azokat, akik nem tudják magukat védeni. Ez rosszabb, mint a korrupció, a gyenge iskolaügy vagy a tehetetlen bíróságok. Azért is, mert itt nem pénzről van szó, hanem arról, hogy nincs meg a politikai akarat ahhoz, hogy az állam felülbírálja saját szerveit, ha ezzel esetleg saját hibáira is rámutatna. Nem más ez, mint az állam kudarca, annak legkristálytisztább formájában. Mert mi is az állam legfontosabb funkciója, ha nem a gyengék védelmezése…

Hibákból akad itt bőven. Mégpedig a rendszer valamennyi szintjén, s ez a legaggasztóbb. Ezt koronázta most meg a minisztérium a döntéssel, hogy nem zárja be az intézetet.

Hogy hasonló döntés fog születni, azt sejteni lehetett, s jelentek is meg ilyen célzások e hasábokon. Akkor azonban azt vártuk, legalább pro forma szankcionálják az intézetet, hogy „valamelyest kielégítsék az igazságtételt követelő nyilvánosságot, de úgy, hogy az nem fog nagyon fájni a felelősöknek”. Nos, tévedtünk.

Igaz, csaknem fél évig tartott Ján Richter miniszternek, míg összeszedte a bátorságot, és felmentette az intézetet. Nyilván médiatanácsadói úgy ítélték meg, elég régi már az ügy ahhoz, hogy újra felkorbácsolja a kedélyeket.

A Fico-kormány ezzel a döntésével újra azt bizonyítja, semmibe veszi a polgárok érdekeit, s csakis saját gazdasági, s ez esetben inkább politikai érdekei a fontosak számára. Még akkor is, ha ennek szorult helyzetben lévő gyerekek az áldozatai.