A futball ábécéjéből: B mint Beckham

<p>Nem ő volt a legjobb futballista, de ő a leghíresebb. David Beckhamet mindenki ismeri, az is, aki sosem látott focimeccset. Bármerre utazhatunk a világban, Kambodzsában ugyanúgy az ő portréja köszön ránk, mint egy kassai kocsma foltos söralátétjén. Visszavonulása világszerte vezető hír volt, az angol lapok pedig &bdquo;Beckham arcai&rdquo; címmel közöltek képgalériákat. Az ikont méltatták, nem a futballistát. Az arcától búcsúztak, nem a góljaitól.&nbsp;</p>

„Nem tud ballal rúgni, nem tud fejelni, nem tud becsúszva szerelni és kevés gólt lő. Ezt leszámítva jó játékos” – válaszolta epésen George Best, amikor egyszer David Beckhamről kérdezték. Pedig Beckham egyáltalán nem volt ügyetlen, szenzációs keresztlabdái és precíz szabadrúgásai voltak, ráadásul minden idők egyik legjobb középpályás sorában futballozott (Keane, Scholes és Giggs oldalán), négy országban tíz bajnoki címet nyert, és 115 válogatottságával csúcstartó az angol mezőnyjátékosok között.

 Hogyan lett mégis egy manchesteri középpályásból a popkultúra ikonja? S miért éppen Beckham lett az, nem pedig Thierry Henry, Michael Owen vagy Fabio Cannavaro? Beckham jókor volt jó helyen: akkor tűnt fel, amikor a paradigmaváltáson áteső futball a szórakoztatóipar húzóágazatává vált, a klubokat tulajdonló konzorciumok pedig a foci reklámerejét felismerve éppen azon dolgoztak, hogy a szurkolókat vásárlókká változtassák. Beckhamnél minden feltétel adott voltahhoz, hogy az új iparág megasztárja legyen: proli családból származott (lehetett vele azonosulni), elegánsan futballozott, látványos gólokat lőtt (félpályáról a Wimbledon ellen), jóképű volt és népszerű énekesnővel randizott. „Olyan híres akarok lenni, mint a Persil mosópor” – mondta egyszer Victoria Adams, még mielőtt feleségül ment volna David Beckhamhez. Bármennyire bizarrul hangzik is, a „Beckham-jelenség” kulcsmondata ez. „Híresnek lenni, mint a Persil mosópor.” Életcélnak talán sekélyes, de kétségkívül pénzre váltható. Sok pénzre. Így lett a David Beckham nevű jobblábas középpályásból fogyasztási cikk; ezért vállalt ázsiai turnékat, ezért váltott marketingszempontok alapján klubokat, ezért igazolt Los Angelesbe, Milánóba majd Párizsba is. Amikor Beckham először ment edzésre Los Angelesben, egy csapattársa odalépett hozzá, és így üdvözölte: – Helló, örülök, hogy megismerhetlek, hogy hívnak?Ez persze vicc volt, az egész öltöző hangosan nevetett, Beckham is. Ekkor ugyanis már ő volt a legfelkapottabb divatmodell. A felmérések szerint többen ismerték őt, mint Madonnát, Elvist vagy a Beatlest. Beckham teremtette meg az élsportolók új típusát, az extravagáns megjelenésű metroszexuális ikont. A sztárokra éhező, felajzott tömegek megőrültek érte. Látni akarták, habzsolni, birtokolni. Beckhammel mindent el lehetett adni, kozmetikát, üdítőt, alsóneműt; de közönségsiker lett a londoni Nemzeti Arcképtárban (National Portrait Gallery) bemutatott videóinstalláció is, amely az alvó Beckhamet örökítette meg, 1 óra 7 percben. A divatcégek egymásra licitáltak, vele dolgozott az Armani, az Adidas, a Gilette, a Motorola, a H&M és a Pepsi is. A futball szép lassan a háttérbe szorult, a márkanév viszont egyre erősödött: Amerikában évente 50 millió dollárt keresett, vagyis percenként 100 dollárt, alvás közben is. De számoljuk csak a „tiszta munkát”: ha naponta három órát töltött edzéssel és modellkedéssel, az 45 ezer dolláros órabért jelent. Esterházy Péter szerint Puskás volt a futball utolsó egyénisége, őt követően már csak sztárok vannak. Ilyen sztár volt Beckham. A focista, akiből szórakoztatóipari termék lett. Szavatossága éppen lejárt, de ez semmit sem jelent, legföljebb átcímkézik: focista helyett manökenné, divatguruvá, ENSZ-nagykövetté. A márkanév megmarad. S ha a világ bármely pontján megkérdezzük az iskoláskorú kissrácokat, hallottak-e már David Beckhamről és Wolfgang Amadeus Mozartról, akkor lelkesen bólintanak – hogyne! –, majd némi  fáziskéséssel, zavartan megkérdezik:– Ki az a Mozart?  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?