A felhozatal elviselhetetlen szörnyűsége

Azért, mert minden parlamentbe jutásra esélyes formáció piacellenes és populista, és bárki nyerne is, képtelen lenne megállítani az ország lecsúszásának folytatódását.

Nem is tudom, melyik a jobb taktika, a Fidesz–KDNP, amelynek nincs is programja vagy a többiek, akiknek van ilyen jellegű dokumentumuk és ebből pár konkrét dolgot ki is lehet hámozni. Utóbbi esetben az ember attól kap infarktust, amit olvas, Orbánnal és csapatával kapcsolatban pedig attól, amit „folytatás” címén várhat tőlük. Részben a Jobbik programja tekintélyes részének megvalósítását (mint az elmúlt négy évben), valamint a megkezdett politikák folytatását. Értsd, lesznek további államosítások (közműcégek), folytatódik a piacok átszabása és haveri kézbe való átjátszása (jöhetnek a nemzeti italboltok vagy a tömény szesz megy a nemzeti dohányboltokba), marad a harc a rossz multik és az unió ellen, persze úgy, hogy minél több különadót gomboljunk le a multikról és minél több támogatást az uniótól, folytatódhat a statisztika kozmetikázása kamuközmunkával, meg az adósság elleni harc is, úgy, hogy újabb csúcsokat dönt az államadósság. (A nyugdíjakat már nem lehet megvédeni, mert a 10 milliárd eurónyi elkonfiskált vagyont már elköltötték.)

Röviden, a Fidesz–KDNP az elmúlt négy évben már bebizonyította, hogy képtelen megállítani Magyarország leszakadását (vigyázat, már rég nem Nyugat-Európához, hanem a térségbeli versenytársakhoz képest). Közben meg olyan közjogi rendszert alakított ki, hogy megváltoztatására a balliberális ellenzék (LMP-vel vagy a nélkül) képtelen lenne, mert kétharmad nélkül nem megy. De ha nem lenne az Orbánék által kialakított kétharmados aknamező, akkor elég tanulmányozni a kormányváltásban reménykedők programjait és ígéreteit, ez önmagában is meggyőzhet minden kétkedőt arról, hogy nincs esély kilábalásra és a fenntartható felzárkózásra. Azért, mert a programok (így, többes számban, mert a ballib összefogáson belül három is van!) piacellenesek, populisták (finanszírozhatatlan és/ vagy a gazdaságra káros ígéreteket tartalmaznak) és nyomokban sem találni a környező országokban már bevált reformlépéseket. Természetesen vannak különbségek, de összességében minden releváns párt abból indul ki, hogy a problémákért a túl sok kapitalizmus okolható, ezért kevesebb piac és több állami beavatkozás kell. Én pont fordítva gondolom, és annak a (nem túl sok) magyar választópolgárnak, akik hasonlóan gondolkoznak, most nincs kire szavazniuk. Magyarország tragédiája ezzel újabb felvonáshoz ért, a demokrácia megmentéséért küzdő pártokra még lehet szavazni, az egészséges piacgazdaságot támogatókra már nem.

A szerző a Comenius Egyetem Politológia Tanszékének oktatója és a Híd frakcióvezetőjének gazdasági tanácsadója