A Facebook-főnök lecsap

<p>Akinek voltak eddig illúziói afelől, hogy lehet esély valamilyen egészségügyi (vagy bármilyen más alapvető) reformra a harmadik Fico-kormány idején, akkor nézze meg még egyszer a &bdquo;populizmus mesterének&rdquo; legújabb videóját a Facebookon.</p>

Robert Fico miniszterelnök mobiltelefonon hívta fel az állami Általános Egészségbiztosító (VšZP) kormánya által jelölt igazgatóját (Miroslav Kočan), hogy ország-világ előtt megszégyenítse és eljátssza a rossz hivatalnok–jó cár atyuska mesét, majd a videón rögzített beszélgetést felrakta a Facebookra. A magánszférából átigazolt menedzser köpni-nyelni nem tudott, csak rövid bocsánatkérésekre futotta, igaz, Fico nem is nagyon engedte szóhoz jutni, a műfaj inkább monológra emlékeztetett és nem párbeszédre. Az egész kísértetiesen hasonlított azokra a jól megkoreografált videókra, amelyeken Putyin szokott rendet vágni Oroszországban a helyi kiskirályok között. A lényeg sosem a valóság, hanem mindig a látszat, illetve annak minél hitelesebb tálalása. A valóság viszont eléggé elszomorító: a második Fico-kormány olyan jó egészségügyi politikát folytatott, illetve az általa kinevezett menedzsment olyan jól vezette a VšZP-t, hogy az a tavalyi évet több mint 200 millió eurós veszteséggel, negatív (mínusz 80 milliós) saját tőkével, a fizetésképtelenség szélén egyensúlyozva zárta. Ezért az egyébként eléggé impotens Egészségfelügyeleti Hivatal (ÚDZS) is előírta neki, hogy készítsen tervet a válságból való kilábalásra. El is készült, és ahogy az INEKO gazdaságkutató rámutatott, eléggé lagymatag lett: szó sincs kemény megszorításokról, például a kiadások lefaragásáról, ellenkezőleg, csak a kiadások lassabb növekedésével számolnak, és a veszteség is csak fokozatosan, 2019-re szűnne meg. Persze csak akkor, ha elfogadnák az összes spórolásra vonatkozó tervet.

Csakhogy Fico az első adandó alkalommal megtorpedózta ezeket, a Facebookon szólítva fel ismételten Kočant, hogy dobja a kukába az egészet. Emlékszünk még arra, hogy sokan mekkora reményeket fűztek a magánszférából jött profi válságmenedzserekhez, akiknek Drucker miniszter úrral az élen rendbe kellene tenniük az egészségügyet, amihez állítólag szabad kezet kaptak? Nos, Fico a Facebookon gyakorlatilag ezeket az illúziókat is a kukába vágta. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy átfogó reformra semmi esély, mert ahhoz fel kellene darabolni és részenként privatizálni a piac háromötödét ellenőrző állami biztosítót, privatizálni kellene, vagy legalább részvénytársasággá alakítani az állami kórházakat, és vissza kellene állítani a Zajac-féle díjakat. Ez annyira ellenkezik a Smer korábbi politikájával, retorikájával és érdekeivel (ezzel a párthoz közel álló, az állami egészségügyi intézményekkel üzletelő cégek is elesnének a zsíros megrendelésektől), hogy elejétől fogva semmi esély nem volt átfogó reformra. De most Fico még a kisebb, technikai jellegű módosításokba is belekötött, csak hogy meglegyen a látszat – a vezető megvédi a népet a gonosz hivatalnokok és menedzserek terveitől, például a „Zajac-féle dolgoktól”, ingyenes marad az ellátás.

A Kočan- és Drucker-félék most folytathatják a harcot a lelkiismeretükkel: mindennek ellenére megéri maradni az állami pozícióban és a kis lépések politikájával próbálni javítgatni a nagy rendszert? Ha elmegyünk, akkor még rosszabbak jönnek helyettünk, ha maradunk, valamit talán átnyomunk, talán… Az egészségügy közben újra a jól kitaposott ösvényen: az állami biztosító bajban, az állami kórházak lejárt adóssága 600 millió felett, és ha az eddigi tempóban nő tovább, év végére 700 millió felett lesz. A szereplők várják az újabb állami mentőövet. A haveroknak meg tovább mennek a zsíros megrendelések az állami biztosítótól meg a kórházaktól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?