<p>Pavol Frešo, az SDKÚ nemrég megválasztott új elnöke a világ egyik legszerencsésebb embere. Minden igyekezete ellenére ugyanis még mindig nem szakadt rá az ég, nem csapott bele az igazságtevő isten haragvó villáma, és csodák csodájára még az arcáról sem sült le a bőr.</p>
A dolgozó nép védelme
„Mi olyan törvénytervezeteket terjesztettünk elő, amelyek a dolgozó rétegeket védték, ők (a Smer – a szerző megj.) ennek épp az ellenkezőjét teszik” – nyilatkozta tegnap az SDKÚ elnöke a tőle megszokott higgadtsággal a Robert Fico vezette kormány első száz napját értékelve.
Aki nem hisz a szemének, nyugodtan elolvashatja még egyszer, a lényeg nem változik: Frešo szerint pártja a dolgozó népet szolgálja. Aki ismeri az SDKÚ eddigi tevékenységét, az csak két dologra következtethet. Vagy az elmúlt napok nagy hősége ártott meg a törpepárttá zsugorodott tömörülés vezetőjének, vagy átvette Fico taktikáját, amely arra épül, hogy minden választó súlyos amnéziában szenved, így minden hazugságot bevesz a politikusoknak. Lehet, hogy Frešo valóban hisz abban, amit mond, mi azonban nagyon jól emlékszünk, hogy az SDKÚ neoliberális jelöltjei által vezetett kormányok többnyire olyan jogszabályokat dolgoztak ki, amelyek súlyosan csorbították az alkalmazottak jogait. Mindent megtettek az alkalmazottak érdekeit képviselő szakszervezetek teljes ellehetetlenítéséért, kitéve a munkavállalókat a cégek kénye-kedvének, amelyek ennek köszönhetően éhbérért dolgoztathatják őket, a legkisebb panaszért is kirúgással fenyegetőzve. Tévednénk azonban, ha azt állítanánk, hogy legalább a kisvállalkozóknak jobb dolguk volt az SDKÚ vezette kormányok regnálása alatt. Az adóhivatalokban soha akkora felfordulás nem volt, mint a Radičová-kormány alatt, és „áldásos” tevékenységüknek köszönhetően sok olyan vállalkozó is visszasírta a Fico-kormányt, aki egyébként korábban szívből utálta a baloldali populista Smert. Ha Frešo ezt tekinti a dolgozó rétegek védelmének, akkor nem csodálkozhatunk, hogy a jobboldal vezető erejéből az SDKÚ mára a parlamentbe csak a csodával határos módon bejutott törpévé zsugorodott. Frešo és lelkes csapata ugyan egy ideig még megpróbálhatja elhitetni a választókkal, hogy amit produkálnak, az nem irányíthatatlan zuhanás, hanem egy műrepülési bravúr, és a dugóhúzóból egy elegáns mozdulattal felfelé veszik az irányt, ebben azonban már a legvadabb választóik közül is egyre kevesebben hisznek. A párt további esésével inkább arra számíthatunk, hogy Frešo még a tegnapinál is vadabb nyilatkozatokkal próbálja majd magához édesgetni azokat a választókat, akik valóban súlyos emlékezetkiesésben szenvednek, és akikkel a legnagyobb hazugságokat is el lehet hitetni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.