A döglött ló elszánt zsokéja

Könyörgöm, oszlassátok fel! – így fordult Tamás Gáspár Miklós még 2006 őszén egykori elvbarátaihoz. Igaz, a napjainkban a marxizmust újra felfedező TGM inkább számít egy változatlanul éles eszű, ámbár vicces figurának, mint komoly elemzőnek, ezzel együtt azt hiszem, ő fejezte ki a legpontosabban, mit is kéne tennie a Szabad Demokraták Szövetségének önnön magával. Hogyan jutott el idáig az a párt, amely a rendszerváltoztatás kezdetén még a nyugatos modernizáció, ha úgy tetszik, a polgári fejlődés legkövetkezetesebb hívének, letéteményesének látszott? Hogyan válhatott az Ellenzéki Kerekasztal polgári liberálisait is maga mögött tudó SZDSZ mára radikális rétegpárttá? Van-e út visszafelé, vagy – mint ahogy az nagyon valószínű – a napjainkban inkább csak nevében liberális párt kiszorul a következő törvényhozásból?

Az örök vesztesként elkönyvelt Fodor Gábor a hét végén a párt elnöke lett. Első látásra annyi történt, hogy a döglött lóra felült egy elszánt zsoké. Még az sem biztos, hogy a lótetem nem indul oszlásnak, hiszen a zsokét nem túl meggyőző fölénnyel választották (meg). Ezúttal remélhetőleg a küldöttek sem küzdöttek a pártról rájuk átragadt identitásválsággal, s hazamenve a tükörben önmaguk arcképére nézhettek vissza. Minthogy a „liberális faluként” elhíresült Drávapiski küldöttei nem vehettek részt a szavazásban, bízhatunk abban, hogy a Fodort pajzsra emelők a szabadelvűséget nem néhány spájzpolcokra való tárgyi adomány okán fedezték fel magukban, mint tették azt a horvát határ mentén fekvő község hátrányos szociális helyzetű kisebbségi polgárai a 2006-os választási kampány idején.

Az egykor a „szürke?ál?lo?mányára” büszke párt a politológia szótárából kölcsönözve nemcsak identitásválsággal, hanem egészen szombatig legitimitási válsággal is küzdött. Kevésbé fellengzősen fogalmazva a „szadi” mára egy rossz vicc, de legalábbis a gúny tárgya lett. Volt alkalmam már felsorolni ezeken a hasábokon azt a bűnlajstromot, ami a taxisblokádtól Gergényi kitüntetéséig vezet, most csak annyit szögeznék le, hogy a hatalom megszerzésének és megtartásának vágya volt az a fő motívum, amely az SZDSZ-t a politikai prostitúció csúszós lejtőjére vitte. Tölgyessytől tudjuk, hogy a szabad demokraták nem a szocialistákat szerették meg az idők során, csakhogy élő jobboldaliról még feltételezni sem tudják, hogy demokrata lenne. Így aztán a liberálisok csakis a baloldali serpenyőben képezhettek súlyt.

A két versengő elnökjelölt közül Kóka azt a hatalomorientált, pragmatikusan liberális arcélt jelenítette meg, amely az SZDSZ-től elidegenítette a szabad?elvű?ség?hez ragaszkodó értelmiségi csoportokat. A menedzserszemléletet, amely az üzleti életben Kóka sikereinek záloga volt, a politika világában a korábbi elnöknek nem sikerült kamatoztatnia. Az általa megcélzott választói csoportok – sikeres, többdiplomás fiatalok – megnyeréséhez Kóka nemcsak személyes karizmának volt híján, de koherens programot sem tudott felmutatni. A Gyurcsány kreatúrájának tartott bukott pártelnök azonban a parlamenti frakcióban még mindig többséggel rendelkezik, ezáltal jelentősen leszű?kítheti Fodor mozgásterét.

Fodor Gábor a pragmatizmus helyett az elvi politizálást hirdeti. Ő a szabadelvűség Vesta szüzeként őrzi a lángot, amely még a demokratikus ellenzék hőskorában lobbant fel, s 2006 őszén a rendpártiság felvállalásával a párton belül végleg kihunyni látszott. Fodor legnagyobb problémája az, hogy a magasztos liberális elvek napjainkban csak egy nagyon szűk értelmiségi rétegen belül nyernek visszaigazolást. Mára az SZDSZ törzsszavazója vagy eltűnt, vagy hasonult a párt eddigi gátlástalan hatalomtechnikusaihoz. Ahhoz, hogy az SZDSZ magára találjon, nyitni kell más választói csoportok felé. Ilyen kitörési pontul kínálkozik a környezettudatos, zöldpárti liberalizmus. Egy ilyen irányú elmozdulás a bal – jobb megosztottság fölé helyezhetné az SZDSZ-t, vagy hívják akárhogy, s újra vonzó alternatívát kínálna a liberálisoknak és a szabadelvű konzervatívoknak is. Kolek Zsolt