A demokrácia hazai vadhajtása

A Focus közvélemény-kutató ügynökség friss felmérése szerint többen elégedetlenek a szlovákiai közügyek állapotával, mint ahányan elégedettek. Mondjuk ki: a felmérés, még ha a hazai demokrácia minőségére is kérdezett rá, valójában azt mérte fel, ki mennyire elégedett a hatalmi elit politikájával. És ez lényeges momentum: a többség ugyanis szerencsére még nem akarja lebontani a demokráciát – és egyhamar nem is lesz ilyen többség, ne legyünk túlzottan borúlátók! Nem ezzel a kormányzati formával, politikai berendezkedéssel van gondjuk, hanem annak hazai vadhajtásával.

Még mielőtt elkezdenénk az előbbi számokon sopánkodni, leszélsőségesezni, ezzel Kotleba aklába terelni az elégedetlenkedőket, tegyük hozzá: nem velük van a baj. Ők itt, a szürke szlovákiai realitások ötvennél is több árnyalata között éldegélnek, s azt látják, a jelenlegi keretek között a politikai elit nem tud, vagy nem akar megoldást kínálni a legfontosabb problémákra. Melyeket egyébként a válaszadók jól érzékelnek és sorolnak is: nem büntetik, ha valaki az állam pénzét nem hatékonyan használja fel (szlovák elnökség, CT-botrány és sok-sok más ügy bekacsint), az emberek nem egyenlők a törvény előtt (Bašternák-ügy, Harabin-történetek, Gorilla, Paška rokonai, jaj de hosszú lenne a sor, ha mind felsorolnánk). S van tovább is: az állam csődöt mondott az alapvető szolgáltatások biztosításában, az ellenőrző szervek nem gátolják meg a hatalommal való visszaélést.

Ám mindez kevés lenne annak megértéséhez, amit a remek haveli terminus technicusszal rossz (társadalmi) közérzetként (blbá nálada) lehetne leírni. Nemcsak az intézményes problémák, visszaélések, hanem az életszínvonal, a korábbi remények meg nem valósulása is rontja a rendszerbe vetett hitet. Erről pedig kevesebb szó esik a közbeszédben. Az ország GDP-arányos növekedése az utóbbi húsz évben erősebb volt, mint a nyugat-európai államoké, ám életszínvonalban, bérszintben alig közeledtünk a célországokhoz. Húsz éven belül utolérjük a nyugatot – hangzott a rendszerváltás után, azóta 27 év telt el, ám mintha a „húsz év” állandósult volna: az optimisták szerint még ennyi esztendő, és jobban élünk majd, a pesszimisták – és a realisták többsége – viszont már ezt sem ígéri.

Az emberek végeredményben azt látják, hogy az átalakulás során negyedszázadon keresztül össze kellett húzni a nadrágszíjat, ám cserébe valahogy nem lett Szlovákiából Ausztria (és ez a többi posztszoci országra is érvényes), de még csak egy fapados Burgenland sem. Közben a közéleti szereplők részéről a lopás szinte intézményesült, az állam által nyújtott szolgáltatások minősége pedig a kritikus szint alá esett.

A fent idézett felmérés során a megkérdezettek 16 százaléka vallotta, hogy inkább totalitárius rendszerben élne. Nem lennék meglepve, ha a kormányzat és az ellenzék jelenlegi teljesítményét, problémamegoldó képességét megtapasztalva ez az arány 2020-ig tovább nőne. Pedig most még nem késő kezdeni valamit a helyzettel: az emberek többsége nem a demokráciát akarja leváltani, csak élhetőbb országot kíván. Élhetőbb, igazságosabb, becsületesebb, demokratikus Szlovákiát. Ki hallja meg őket?