A Dagi túl nagy falat

Ezt követően Észak-Korea bejelentette, hogy komolyan mérlegelik az USA csendes-óceáni külbirtoka, Guam szigete elleni rakétacsapás lehetőségét, majd az amerikai hírszerzés közölte, a remeteállam rakétára illeszthető kis méretű nukleáris fejet fejlesztett ki. Más sem kellett Donald Trump amerikai elnöknek, aki a golfklubjából kiszólva „tűzzel és haraggal” fenyegette meg a világtól elzárt diktatúrát.

Az ENSZ által a legváltozatosabb szankciókkal sújtott Észak-Korea szemmel láthatólag minden megtesz azért, hogy mihamarább ütőképes atomarzenálra tegyen szert, hogy senki se merje megdönteni a Kim-dinasztia rémuralmát. Az alig 35 éves Kim, akit elsősorban a kínaiak egyszerűen csak Dagiként emlegetnek, szemrebbenés nélkül végeztette ki családtagjait, kiterjedt munkatáborokat tart fenn, és egyet szeretne: ne jusson Szaddám Huszein vagy Moammer Kadhafi sorsára, akik úgy jelentettek fenyegetést a Nyugatra, hogy közben nem rendelkeztek elrettentő erővel.

Természetesen az Egyesült Államok hadereje messzemenően lekörözi a világ legfelfegyverzettebb államának, a legalább 1 millió főt mundérban tartó, akár 10 éves sorkötelezettséget is előíró (ez a felső kaszt kádereinek gyerekeire nem vonatkozik) Észak-Korea ütőerejét, mégis nagyon szövevényes a helyzet. A világtól hermetikusan elzárt állam föld alá rejtett katonai objektumairól még a Pentagonnak is csak halvány fogalmai vannak, az sem világos, mennyi atomtöltete, bevethető ballisztikus rakétája van, továbbá az USA joggal óvakodik a nukleáris fegyverek használatától.

Szöul védtelen

Egyáltalán nem mellékes Kína álláspontja. Peking ugyan már erőteljesen távolodik Phenjantól, olyannyira, hogy Kimet eddig nem is fogadták a kínai fővárosban, azonban végképp nem hiányzik neki a határai mentén esetleg kipattanó zűrzavar, pláne az amerikai haderő felbukkanása a szomszédban. És akkor még nem említettük a túszként fogva tartott Dél-Koreát, amelyik a potenciális konfliktus legsebezhetőbb tagjává válhat. Egyrészt azért, mert a bő 10 milliós fővárosa, Szöul északi része alig 60 kilométerre fekszik a két Koreát elválasztó határtól, melynek túloldalán több mint 8000 ezer messzehordó ágyú és rakétavető sötét torkolata tátong. A gyakorlatilag megvédhetetlen óriásváros „nemzetbiztonsági szempontból kétségbeejtő helyzetben van” – fogalmazott egy amerikai politikai elemző.

A trumpi káosz

Nos, ilyen kiélezett helyzetben az Egyesült Államok élén az utóbbi évtizedek politikailag legkevésbé tapasztalt elnöke áll, akinek a közvetlen apparátusában szinte hetente mondanak le kulcsfontosságú pozícióban levő emberek, beleértve az egykor Kissinger és Brzezinski fémjelezte nemzetbiztonsági főtanácsadói poszton történt cserét is. Közben Trump hangulatát azzal javítják, hogy napi rendszerességgel csak az őt dicsérő cikkeket, híreket tartalmazó dossziét állítanak össze számára, miközben a CIA napi jelentését sutba vágva az elnök lelkesen twitterezik. Ha nem volna ilyen drámai a helyzet, akkor azt is mondhatnánk, hogy a Fehér Ház egy folytatásos telenovella színterévé vált, ahol az orosz beavatkozás elleni vádakkal harcoló elnök esetenként még az atomrakéták indítókódjait is elhagyja, mint annak idején a széles mosolyú Jimmy Carter és Bill Clinton.

Kemény dió

Egyelőre nem körvonalazódik a megoldás, ugyanis akik a békés tárgyalásokat erőltetik, azok elfeledkeznek arról, hogy Kim képes feláldozni nemzetét is, csak hogy hatalmon maradjon. Sebészeti pontosságú amerikai beavatkozás sem reális, tekintve, hogy a célpontok száma és helye sem igazán ismert. Talán csak Kína lassú, ám erősödő nyomása tántoríthatja el attól, hogy lángba borítsa a Távol-Keletet, ehhez viszont Washingtonnak számos engedményt, garanciát kellene nyújtania Pekingnek. A kivárás sem igazán célravezető, hiszen az idő a rakétaprogramján lázasan dolgozó diktatúrának kedvez. Fel van adva tehát a lecke, miközben a távlatos stratégiai gondolkodókból, a dolgokat összefüggéseiben látó politikusokból fájdalmasan kevés van Washingtonban.