A csőcselék londoni „forradalma”

A környéken élők beszámolói szerint ugyanis azok a negyedek, amelyekben most nagyban megy az „árumozgatás”, korábban sem nyugalmukról voltak híresek – mondjuk, ezt gondoltuk is –, és már korábban is vad dolgok zajlottak arrafelé. Csak senki sem lépett időben közbe. Tizenéves suhancok ordibálnak le a buszon utasokat minden ok nélkül, dobálják az embereket az utcán vagy egyszerűen csak poénból leveszik a sapkájukat, esetleg kifosztják – ilyen és ehhez hasonló helyzetjelentéseket lehetett olvasni az elmúlt napokban a London inkriminált negyedeiben lakó magyaroktól, szlovákoktól. Ezek a színes sztorik nem tegnapelőtt vagy a hétvégén történtek, hanem már évek óta megszokott jelenségnek számítottak. Ha ilyenek voltak arrafelé a hétköznapok, csodálkozunk azon, hogy egy adott pillanatban magasabb fokozatra kapcsoltak az unatkozó suhancok?

A beszámolók szerint a mai tinédzserek Londonban mindent megkaptak, a segélyből vígan el lehetett élni. S mindezért semmit sem kellett tenni. Talán már nem is az első generáció nő fel úgy – s nem csak Angliában, gondoljunk csak a pár évvel ezelőtti párizsi fosztogatásokra –, hogy soha sem kellett dolgozniuk, ám élni mindig volt miből. „Szó nincs kilátástalanság miatt felkelő fiatalokról, nagy valószínűséggel nem is ismerik a kilátástalanság szót” – írta találóan egy Londonban élő magyar fiatalember egy magyarországi hírportálon. Ez a generáció a pihe-puha szociális védőháló felett felnőve azt csinál, amit akar. A legfontosabb kérdés, mit lehet velük tenni? Mert a fosztogatást meg lehet fékezni, ehhez elég plusz pár ezer rendőr és néhány példás büntetés. A suhancok világlátása, prioritásai, hétköznapjai viszont ettől alapvetően nem változnak meg.

Ami még rosszabb: az egyik szélsőség a másikat táplálja. Tegnap egy pofás kis videó körözött a neten: a Millwall hírhedt huligánjai a rendőrökkel karöltve megfutamították fosztogatók egy csoportját. Elsőre poénos, ám ha ehhez hozzátesszük azt a minapi hírt is, miszerint szélsőjobboldali csoportok jelezték, éjszaka „járőrözni” fognak, hogy a rendőrség tétlensége miatt megvédjék a „fehér angolokat”, akkor már nem olyan életvidám az összkép. Valami hasonlót láthattunk itt-ott Magyarországon is, amikor gárdák, védegyletek és hasonszőrű szélsőséges egyletek próbálták átvenni a rendőrség szerepét, mondván, ők majd visszaállítják a közrendet. Nincs ugyanis annál rosszabb, mint amikor az állami erőszak-monopóliumba vetett hit meginog. Persze, baloldalról ilyenkor jön a maszlag, hogy hát itt a megszorítások eredménye, meg a kirekesztő társadalom, stb. Ám ehelyett a világ szocialistáinak inkább tükörbe kellene nézniük, s feltenniük a kérdést: mi lett volna, ha évtizedeken keresztül nem adtak volna boldog-boldogtalannak bőkezű segélyeket ellentételezés nélkül.

Mielőtt pedig valaki jobbról azt mondaná, milyen jó, hogy nálunk nincs multikulti, bevándorlók, esetleg balról valaki beszólna, nyitottabbnak kellene lennünk, jöjjön a multikulti és a bevándorló, tegyük hozzá: a mi tottenhami negyedeink Sáros, Gömör, Zemplén falvainak határaiban vannak. Most nincs fosztogatás, de lehet. Mert a hazai „Tottenhamekben” jövőkép sincs – mint ahogy az angliaiban sem –, sőt, feltehetően ezt a szót sem ismerik.