A cél előtt a szalagot nézzük

Remeg a léc, Mikuláš Dzurinda a héten nagyon vékony jégre tévedt. Lassan két hónapja emésztgetjük a tényt, hogy januártól újabb bőrt húznak le rólunk. Ettől majd egyszer jobb lesz, vigasztaljuk magunkat. A cechet mi fizetjük kedves politikusok, tessék tehát a mi kívánságunk szerint énekelni – várhatjuk el teljes joggal tőlük. Márpedig aki 78 parlamenti szavazattal akarja felforgatni az országot, az ne lépjen félre, hanem csak a feladattal törődjön. Nem várhatja el tőlünk senki, hogy miközben kiforgat a vagyonunkból, szótlanul figyeljük a duhajkodását. A jelenlegi Dzurinda-kurzus akár Ficóék kormányba emeléséig is elvezethet, akkor pedig a januári áldozatvállalásunk egy fikarcnyit sem ér. Kedd estig még olyan időszak van, amikor az adóinkból tartott politikusi luxuskocsik szívesen állnak meg falusi kultúrházak előtt. Ha tehát belebotlanánk valamelyik szlovák kormánypolitikusba, emlékeztessük rá, hogy apróságokért nem érdemes kockáztatni a szebb jövőt.

Pedig lett volna, ami emlékeztesse őket, hogy még nem nagyon érezhetik magukat magas lovon. Elég volt egy rekordnagyságú külkereskedelmi hiány és a büszke korona újra fejest ugrott a mélybe. Figyelmeztetve politikusékat: korán kezdték hitegetni magukat, hogy már egyenesben vannak. Ahhoz azért egy kicsit többet kellene dolgozni. Egyébként pedig örülhettek is volna. Az Európai Unió kompromisszumos javaslatként egész sor engedményt jelentett be, így a fennmaradó három hét alatt éppen le is zárhatnánk a tárgyalásokat. Csak halkan jegyezzük meg, Szlovákia esetében egyre több nyugati ország kezd gyanakodni, hogy a menyasszony azért nem teljesen szeplőtlen, így valóban nem kellene felesleges virtuskodással felhívni magunkra a figyelmet. A szeplősség itt a gazdaság erejét jelenti, illetve azoknak a fogadalmaknak a valóságtartalmát, amelyeket a csatlakozási tárgyalások hevében ejtettek el a nevünkben. Örülhetünk a vidékfejlesztés címén megítélt nagyobb pénznek is és kíváncsian várjuk, hogy az MKP irányítása alatt az elkövetkező két évben ebből mennyit nyel el a nagyüzemi mezőgazdaság. Eddig még nem nagyon győztek meg bennünket arról, hogy ezentúl másoknak több jut belőle.

Történtek azért itthon is említésre méltó pozitívumok. Az igazságügyi minisztérium jövőre minden járásbíróságon bevezeti az ún. bírósági menedzsmentet. Ez okos dolog, s hogy eddig miért nem került rá sor, azzal Ján Čarnogurskýnak kell elszámolnia.

A közlekedési miniszter pedig leállíttatta a vasutak felhőkarcolójának építését. Ezt jó hallani, eddig inkább csak azt láthattuk, a közpénzeket nagyban faló állami cégek felettébb luxus dolgokat engednek meg maguknak. Lehet, hogy ezek nem világrengető dolgok, de ha hetente legalább egy ilyennel találkozunk, azonnal jobb a közérzetünk.

A héten egyébként megkezdődött a jövő évi állami költségvetés vitája. Ez az első anyag, amellyel az új hatalom az előző parlamenti ülésen elfogadott szörnyűségek után végre kedvező irányba befolyásolhatja az életünket. December első két hetében majd azt vizsgáljuk, ennek az elvárásunknak mennyire felelt meg. Az már nyilvánvaló, hogy finoman szólva nem akartak mindent egyszerre megoldani. ĺgy azután bizonyos formában továbbra is jelen lesz köztünk Sergej Kozlík szelleme. Pénzügyminiszterként annak idején ő találta ki, hogy az állam a hozzá tartozó biztosítottak esetében még a minimálbér után sem fizeti be a kötelező társadalombiztosítást. A gyermekek, a szülési szabadságon lévők, a munkanélküliek természetesen ugyanúgy betegek, mint bárki más, vagyis az ő költségeiket is a többieknek kell előteremteniük. Ha nem fizetnénk, bennünket simán lecsuknának, az államnak elég a parlamenti szavazógép. A jövő évi költségvetés alapján az állam a nyugdíjjárulékot már majdnem a minimálbér után fogja fizetni, az egészségbiztosítást viszont továbbra is nevetségesen alacsony kivetési alapból számolják ki. Vagyis Kozlík ötlete vígan tovább él. Márpedig aki ilyenben csal, az iránt nehéz bizalommal lenni egyéb területeken. Talán még egy évig kivárhatunk, hiszen olyan véleménnyel is találkozunk, hogy ha majd az egészségügy nem pazarolja az oda juttatott pénzt, akkor a magukat az állam gazdáinak érzők is esetleg hajlandók lesznek eleget tenni a kötelezettségeiknek. Ebből pedig az is következik, hogy ha már nem kell tovább eltartanunk az állam biztosítottjait, akkor esetleg számunkra is csökkenthetik a kötelező elvonásokat.