A bűnös vádol

No, erre a majdra még nincs folytatás, de ismerve az ellenőrizetlen hatalom lelkivilágát, akár borítékolhatjuk is: Roman Mikulec egykori katonai hírszerzési főnök rövidesen legalábbis gyanúsított lesz. Pofázni mert. Olyan szervezetről, amely méltán gondolhatta magáról, hogy ellenőrizhetetlen, a rendelkezésére álló forrásokkal úgy bánik, ahogy akar, nincs az a földi hatalom, amely ezért elítélhetné, elmarasztalhatná, ki képes ugyanis egy konspirációban dolgozó, még a vécépapír-vásárlási tételeket is titkosító szervezetre bármit is rábizonyítani. Mikulec köpött, mert már anynyira botrányos volt az állami vagyon amolyan sajátos értelmezésű kezelése az elhárításnál, hogy ő sem bírta tovább cérnával. Most meg átkutatják az autóját – mert a tisztelt polgárt hülyének nézik, majd bevesszük, hogy a ház előtt parkoló kocsiban, őrizetlen parkolóban bármi olyat hagy egy egykori titokszolga és hivatásos katona, ami terhelő lehetne rá nézve. Az államhatalom által sikeresen csicskáztatott barátnőnek meg a táskáját kutatták át, Mikulecet bevitték kihallgatásra – ez már egy nagyon roszszul megírt hollywoodi kémdrámának is gyönge. Már lelki szemeim előtt látom a védelmi minisztert, amint elmeséli a sajtónak, hogy a nyomozás sikeresen halad, hiszen a feljelentőt sikeresen vegzáljuk, sőt, ki tudja mit találtunk a kocsijában.

Még ha feltételezném is, hogy az egykori titokszolga olyan hülye, hogy bármit benne hagyjon egy autóban, a tény, hogy őt molesztálják a bűntény elkövetői helyett, szimbolikus jelentőségű. Nem, kedves olvasó, nem Mikulecről van szó, katonai képesítése, titkosszolgálati gyakorlata van, tudta, hogy tűzzel játszik, majd megvédi magát, ő nem vizsgára siető egyetemista lány, akit megvertek. De ha a szlovák bűnüldözésnek sikerül Mikulec nyakába varrni bármit, akkor egy életre megtanítják az állami szolgálatban lévő emberekkel, hogy maximum a kincstári klozetpapír hazaszállítását illik jelenteni, a teherautóval kiszállított bankjegyeket, magánkézbe átjátszott állami ingatlanokat inkább ne, mert akkor baj lesz. És a polgárokkal megtanítják a szocializmus három alapszabályát: 1. Ne oltsd a tüzet, ha más háza ég! 2. Ha nem lopsz, a saját családodat lopod meg. 3. A polgár kussoljon, nem ért hozzá, nincs elég információja, pártunk és államunk majd megoldja. Ha a három alapszabályt a társadalom sikeresen bemagolja, akkor a hatalom vígan garázdálkodhat, mert ugye a politika úri huncutság, mi meg majd valahogy elleszünk itt, az árnyékban.

Egy olyan rendszerben nőttem föl, amelyben csak árnyékban lehetett élni. Vagy kommunistaként. Vagy kirekesztettként. E három életforma cinikussá, gyávává, opportunistává tett minket, a legnagyobb bátorság a mai napig sörözés közben anyázni a rendszerre, s hazafias cselekedet nem fizetni adót és a szociális hálón élősködni. Mindezt csak megerősítheti, ha a katonai elhárítás gazemberségeit nemhogy a szőnyeg alá söprik, hanem azokat, akik kötelességtudóan feljelentést tettek, még meg is büntetik.

S akkor még mindig nem kaptunk választ arra, hogy mi a jó fenének kell Szlovákiának katonai elhárítás?