A brit választás itteni szemmel

<p>A mai brit választás a külső szemlélőnek három szempontból is különösen izgalmasnak ígérkezik, ebből kettő pedig minket is húsbavágóan érinthet.</p>

A két meghatározó párt – Konzervatívok (toryk) és a Munkáspárt (Labour) – fej fej melletti eredményt érhet el, ám a korábbiaknál gyengébbet. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos erőkkel szemben szkeptikusabbak a választók, a kisebb pártok is kezdenek életképesnek tűnni a brit választók szemében. A felmérések alapján az is lehetséges, hogy újszerű koalícióra lesz szükség, mert egyik nagy erő sem tud egyedül, sem az eddig a mérleg nyelvének számító liberális demokratákkal kormányzó többséget alkotni.

Az unión kívül tágasabb?

A többi 27 uniós tagállam számára hajmeresztő, hogy a kis fölénnyel vezető konzervatívok azzal kampányolnak, hogy népszavazást rendeznek az EU-ból való kilépésről. A Munkáspárt szerint viszont az EU-tagság egyértelműen kifizetődő az Egyesült Királyságnak. David Cameron konzervatív vezetőt bátoríthatja, hogy a skót függetlenségi kérdést sikerült levennie a napirendről a népszavazással. Lehet, hogy az uniós tagság kérdésében is hasonlóan gondolkodik, és arra számít, hogy a tagság népszavazáson történő megerősítése ellehetetlenítené az ezzel kampányoló pártokat, különösen a Nigel Farage vezette EU- és bevándorlóellenes UKIP-ot. De egyelőre bizonytalan, hogy egyáltalán lesz-e erről népszavazás.

A szavazókat igazából más dolgok érdeklik, össztársadalmi szinten az első helyen a gazdasági helyzetet említik, a másodikon az egészségügyi ellátást, a harmadikon a bevándorlást. Ha a személyes gondjaikról kérdezik őket, a sorrend módosul, a bevándorlás a negyedik helyre szorul vissza, mert megelőzi a nyugdíjak kérdése.

A szlovákiai magyarok és általában Közép-Európa számára érzékeny téma a brit bevándorláspolitika, hiszen a szigetország az első számú célpont. London a második legnépesebb magyar város a háromszázezres magyarországi közösséggel. A 2014-es elérhető statisztika szerint – ez még nem a teljes év! – közel 300 000 új letelepedni szándékozó érkezett a szigetországba, 160 ezren az unióból. Ami érdekes trend, hogy a brit népességet tekintve egyébként erősödik a kivándorlás, vagyis az agyelszívás még ezen a szinten is működik.

Kell aggódniuk a vendégmunkásoknak?

Retorikájukban a konzervatívok erősítették bevándorláselleneségüket, de a konkrétumok szintjén már nem akkora héják, holott már a mostani mandátumukat is úgy kapták a választóktól, hogy a bevándorlás csökkentését ígérték. A szociális juttatásokat nyirbálnák meg – csakúgy, mint a Munkáspárt –, s ez érintheti a kelet-európai munkavállalókat is. Például a vendégmunkásnak nem járna családi pótlék, ha gyerekeit nem vitte ki magával, különböző adókedvezmények csak később lennének elérhetők, és mindkét nagy párt határozottan küzdene az illegális bevándorlás ellen, a hatóságok létszámának emelésével. Vita folyik arról, hogy valamilyen kvótát vezessenek be a külföldi diákok számára. A UKIP pedig inkább a volt gyarmati területekről hozna jól képzett munkaerőt a kelet-európaiak helyett.

Az unióban a személyek szabad mozgása a négy alapszabadság egyike, az alapító szerződések rögzítik. Ennek ellenére a konzervatívok egészen a brit uniós tagság szintjén tárgyalnák újra e jog korlátozását. Viszont ezt egyoldalúan nehezen tehetik, a többi tagállam aligha nyúl hozzá ehhez. Ráadásul a brit politikai retorikában szerencsétlenül összemossák a menekülteket, az uniós munkavállalókat és az illegális bevándorlókat.

Magyar feleség

Érdekes színfolt Craig Mackinlay esete, aki a bevándorlásellenes Nigel Farage pártjában kezdte pályafutását, majd átlépett a konzervatívokhoz, most egy dél-angliai választókörzetben indul. Mackinlay korábban szigorúbb határellenőrzésért kampányolt, viszont kiderült, hogy magyar felesége van, aki az angolmelo.com oldalt működteti hosszú évek óta, amely magyarokat hív dolgozni a szigetországba.

A konzervatívok számára figyelmeztetés, hogy akár 70 olyan körzet is lehet, ahol a külföldi születésű állampolgárok (vagyis akik már megkapták a brit állampolgárságot és szavazhatnak) voksai dönthetik el az adott körzetben az eredményt. A választók közel 10 százaléka külföldi hátterű, nagyjából 4 millió főről beszélünk. Viszont főleg az egykori gyarmatokról származnak, nem az unióból. Az ő elriasztásuknak még súlyos következménye lehet a konzervatívok számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?