3000 hadifoglyot ejtettek a szövetségesek

Tommy Franks amerikai tábornok, az Irak elleni hadműveleteket vezető amerikai főtiszt hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szövetségesek eddig 3000 hadifoglyot ejtettek. Franks szerint a hadműveletek rendben és gyorsan haladnak, és a szövetséges csapatok jelentős haladást értek el.


Tommy Franks amerikai tábornok, az Irak elleni hadműveleteket vezető amerikai főtiszt hétfő délutáni sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szövetségesek eddig 3000 hadifoglyot ejtettek. Franks szerint a hadműveletek rendben és gyorsan haladnak, és a szövetséges csapatok jelentős haladást értek el.

Tommy Franks tábornok, az Irak elleni hadműveleteket vezető amerikai főtiszt hétfő délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a szövetséges csapatok eddig közel 3000 hadifoglyot ejtettek az Irak elleni háború kezdete óta.

Irak is több hadifoglyot ejtett már a harcok során. Vasárnap az iraki televízió és az al-Dzsazira katari hírtelevízió képeket közölt öt fogságba esett és négy halott szövetséges katonáról is. A Násziríjánál folyó küzdelmekben pedig további 12 szövetséges katona eltűnéséről számoltak be.

Franks elmondta, hogy a hadműveletek rendben és gyorsan zajlanak. Az iraki erők harcát a tábornok szórványos ellenállásnak nevezte, bár azt elismerte, hogy a szövetséges csapatok néhol kemény tűzharcba kerültek.

A tábornok elmondta, hogy a szövetségesek támadásokat intéztek a Bagdad közelében tartózkodó Köztársasági Gárda ellen. Az iraki elitalakulat elleni akciókat tovább folytatják a szövetséges csapatok.

A sajtótájékoztatón mutattak felvételeket iraki katonai épületek ellen végrehajtott sikeres légi támadásokról. A képek kapcsán Franks kijelentette: a szárazföldi erők is jelentős sikereket értek el Irakban.

Franks arról is beszámolt, hogy 28 millió röplapot szórtak szét a szövetségesek Irak fölött. Az akcióval azt akarják elérni, hogy minél több iraki katona megadja magát.

Franks elismerte azt is, hogy a szövetségesek elvesztették annak a helikopternek a kétfős legénységét, amelyet Kerbala mellett lőttek. A tábornok elmondta, hogy a két katonát küldetés közben eltűntként tartják számon.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?