28 év a hetvenkedő dzsihádistának

Egy Szíriában elkövetett gyil-kosság miatt 28 év börtönre ítéltek egy dzsihádistát Bel-giumban; ez az első eset, hogy visszatérése után olyan bűn-cselekményért ítélnek el egy „külföldi harcost”, amelyet a hazájától távol követett el.Az antwerpeni bíróság bűnösnek találta a 24 éves Hakim Elouassakit,

Egy Szíriában elkövetett gyil-kosság miatt 28 év börtönre ítéltek egy dzsihádistát Bel-giumban; ez az első eset, hogy visszatérése után olyan bűn-cselekményért ítélnek el egy „külföldi harcost”, amelyet a hazájától távol követett el.

Az antwerpeni bíróság bűnösnek találta a 24 éves Hakim Elouassakit, aki azzal dicsekedett telefonon a barátnőjének 2013-ban, hogy megölt egy elrabolt síita férfit Szíriában, miután a fogoly családja nem tudta kifizetni a teljes váltságdíjat. A Sharia4 Belgium nevű terroristacsoport tagjaként számon tartott férfi nem sejtette, hogy hívását lehallgatják, és így több társának kilétére és más bűncselekményekre is fény derült.

Elouassaki ügyvédje védence felmentését kérte, mondván, hogy nincs semmi bizonyíték a gyilkosságra, a bíróság azonban nem fogadta el az érvelését – írta a La Libre Belgique című lap. Elouassaki azért tért vissza Belgiumba, hogy súlyos, gránátrepeszek ejtette sebeit gyógyíttassa. Hazatérésekor állítólag elismerte a gyilkosságot, később azonban visszavonta vallomását.

Elegendő bizonyíték hiányában viszont az ügy öt másik vádlottját – Houssien Elouassakit, Tarik Taketloune-t, Nabil Azahafot, Zakaria Asbait és Magomed Saralapovot – távollétükben felmentették, őket emberrablással, fogva tartással és gyilkosságokkal vádolták.

A tárgyaláson az ügyészség bemutatta azt a Belgiumban nagy port vert videofelvételt, amelyen állítólag Houssien Elouassaki látható, amint lefejez egy férfit Szíriában.

Tavaly március 22-én Brüsszelben a Zaventem repülőtéren és egy metróállomáson terrortámadást hajtottak végre, 32 ember halálát okozva. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett. Belgiumban még mindig hármas, azaz „súlyos” fokozaton tartják az ország terrorkészültségi szintjét. Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés jelentős, „lehetséges és valószínű” terrortámadás. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?